Olga zavartan pakolta be Oleg holmiját egy nagy bőröndbe, a férfi maga kezdte el, de Olga morogva, finoman ellökte a férjét, és maga kezdte elpakolni.
Oleg zavarba jött, de nem tudta leplezni az örömét.
Kényelmetlenül érezte magát Olga előtt, huszonöt éve éltek együtt, ez egy ilyen ajándék, az ezüstlakodalmon …
De nem tehetett róla, visszanézett, és hirtelen rájött, hogy az élet úgy csúszik el, mint homok az ujjai között…..
Nem volt még öreg, mai szemmel nézve fiatal volt, még az ötvenet sem töltötte be.
Visszanézett, az élet minden öröme ott maradt. Már csak a dácsa, az unokák, évente kétszer nyaralás, nyáron Törökországba, télen Egyiptomba.
Beszélgetés mindenről, az üvegházat javítani, segíteni a gyerekeknek, unokákra vigyázni, palántákat vinni, bankokat vinni. Petrovéknál van a kolorádóbogár, Ivanovék horgásznak, söröznek a sógorral, gombásznak.
Ez az egész élet.
És a munkahelyen vannak olyan lányok, akiktől repülni támad kedve az embernek, amikor hazajön… És ott van Olga, borscsal és gombóccal.
Carbonarát és sajttortát akar.
Beiratkozott az edzőterembe, meghívta a párkeresőjét, de ő nem hajlandó, hétvégén sört akar inni és focit nézni.
De ő inkább beül egy kávézóba a fiatalok közé, és turmixot iszik.
A sógorom hív, hogy emlékezzek vissza a fiatalságomra, égessek abszintot, aztán igyak holdfényt, hasonlítsam össze a hoo-t a hoo-val, mondhatni, a sötétséget.
Ő, Oleg, még fiatal, miért kellene emlékeznie az ifjúságára?
És itt a fiatal szomszédja a kávézó asztalánál, a krash nevű, Oleg az interneten nézett, így szinte az örömtől, hogy a szívroham nem keresett szívrohamot.
Nos jojó, és kiderül, hogy semmi sem ért véget.
Minden még mindig mindent jóvátehet, hogy újra visszanyerje a fiatalságot, azt tanácsolta Olgának, hogy ne üljön, ne legyen szomorú, és találja meg magát ez… krash az övé.
– Olga, ne tedd fel ezeket a pulóvereket, nekem csak üzleti öltönyök kellenek, szabadidőre és otthonra más ruhák lesznek…..
Olja zavartan áll a kezében a pulóverével. Ez egy szép pulóver, Törökországban vették. De…
-Ne, Olga.
Drágám vett neki egy rózsaszín kapucnis pulóvert, vicces fülekkel a kapucniján, neki és magának is ugyanolyat, csak kisebb méretben.
Olyan aranyos, az ő Honey-ja… Viccesen ráncolja az orrát, és suttog, mint egy kisbaba, neki pillangók vannak a gyomrában, és Olga itt van a pulóverével….
-Ez az, Olga… Én megyek…
Ehhhhh, ismerd meg az új életet… Yohhoo…
Olezhka fut a munkából, miután elfogyasztott egy falat pizzát, robogón a kedvesével, hogy egy rózsaszín füles kapucnis pólóban, majd vízipipát bérelve, a folyóparton leülnek, a kábulatig szívva, és kávét isznak sziruppal, és beszélgetnek a világ problémáiról.
Olezhka, és most már nem Oleg, hanem Olezhka, felszippantja azt a kávét, vízipipával kábulatba szédül, húsz éve nem cigizik, leszokott a cigarettáról, amikor Vitalik megszületett, azért hagyta abba, hogy ne adjon rossz példát a fiának, most meg muszáj, és akkor megdobban a szíve, fél éjszaka nem tud aludni…..
Hogy vannak? Nem akarnak kommunikálni, megsértődnek rá, de hát az ő hibája, hogy nem akar megöregedni….
A lányának huszonnégy éves lett a születésnapja, felhívta, gratulált neki, meg sem hívta a buliba.
Az unokám két éves volt, őt sem hívta meg.
Fia húszéves, meghívta, csak egyet, és azt mondta, anélkül, hogy … és a szó nem jó.
Oleg tele volt nehezteléssel, egy taknyos, merte a kedvesét szidalmazni. Veszekedtünk.
De ez a … fiú, nem adja fel a pozícióját.
-Én, – mondja, – megértem, bármi megtörténhet az életben, de legalább egy méltó nőhöz ment volna, vagy legalább egy szép fiatal lányhoz, akinek homlokától az álláig ér az ajka, dereka, mint a darázs, segge, mint a kályha a nagymamánál a faluban, legalább van mit nézni.
Nem, ő egy kékhajú félreértést választott, akivel szemben Ellocska főállású professzor és a világ legnagyszerűbb nője.
Van néhány szava, amivel kifejezi az érzelmeket, például a crash cringe és a vibe.
Zsákba öltözött, galambnyelven beszél, mondom fiatal, ezt nem értem…..
A fiú még sok mindent mondott, leszólt az apjának, mint egy fiatal, Olezhka megharapta a fogát, a poronty még mindig töltésen lesz…..
Az igazgató észrevette, hogy rosszul néz ki, megkérdezte, hogy valami baj van-e.
Miért is ne, lefogyott, és mostanában fájt a hasa, és csendben akart aludni…..
És megenni Olga borscsát gombóccal, amit vele főztek, néha reggelig ültek, egy üveg pálinkával….
Játszottam az unokámmal, beszélgettem a fiammal, mint egy férfival, számítógépes játékokról, és így tovább, különböző dolgokról.
A sógorommal abszintot inni, majd holdfénnyel fényezni, összehasonlításképpen.
Őszi, hogy van Olga? Ehhhhh, elmentem sétálni a nyáron, valami csendet akart … Egyre gyakrabban kezdtem azt gondolni, hogy hibát követtem el, de nem vallottam be magamnak, büszkeség …
A rózsaszín kapucnis pulóver szürke lett, a kedvesem nem akarja kimosni, azt mondja, felnőtt fiú, kiszolgálja magát.
És van egy halom felhalmozott kosz, néhány ing szürke lett, drágám nem megy mosni, ha nagy halom gyűlik össze, beteszik a gépbe, mindet együtt és kimossák, tegnap egy piros zoknija került oda drágámnak.
Nevet, orrát ráncolva… most nincs fehér inge……
Olezhka emlékszik, amikor gyerek volt, a nagyapja elment a méhészetbe segíteni mézet pumpálni.
Mézet és méhsejtet hozott haza, ezért Olezhka túl sokat evett belőle. Annyira, hogy rosszul lett, finom, édes, ehhhhh.
Most már nem eszik mézet, egész életében, semmilyen minőségben…
Nem tud ránézni a hamburgerekre, pizzákra és sajttortákra, ezekre a turmixokra…ő kvaszt akar tormával, ahogy anyósom csinálja, csolodttal, eh…..
Olga csavargatja a befőttesüvegeket, minek ennyi? A francba, nem tudok elég erőt gyűjteni hozzá, Oleg mindig megcsinálta.
Nem kívánt könnyek folynak, megparancsolta magának, hogy ne sírjon, ne mutassa ki a fájdalmát.
Kitart két hónapig, kitart, októberben huszonöt év lenne …
Olga leült a sámlira, amit Olezhka maga készített, tizenöt évvel ezelőtt, és festette magát. Jó kis zsámoly volt, emlékezett rá, hogyan dicsekedett vele, hogyan mutogatta minden barátjának, büszkén.
Itt minden az ő keze munkája.
Bárhová el lehet menni.
Olga sír, tenyerével eltakarja az arcát, fojtogatja a könnyeit, fojtogatja a zokogását, nem szid senkit, nem vádol senkit, csak sír, annyira megsértődött.
Rájön, hogy még nehezebb lesz feldolgozni a történteket.
Sírt, zokogott, mint egy kislány, elment megmosni az arcát, jobban érezte magát.
Pörgeti a befőttesüvegeket, és zokog, de megnyugszik.
Mintha a lánya megérezne valamit, telefonált, beszélgetett, megkérdezte, hogy Olga nem akar-e hozzájuk jönni. Olga visszautasította, biztosította, hogy minden rendben van vele.
Igyekeztek nem érinteni a témát az apjával.
Olga telefonon beszélt a lányával, elhaladt a falon lógó tükör mellett, mosolygott magában, az élet megy tovább, ez a nyár… nem volt túl jó, mondjuk, de semmi… vannak gyerekei, unokája, barátai, végül is egészsége.
Nem egy ősrégi romhalmaz, na igen, nem egy fiatal lány, de minden kornak megvan a maga bája.
Olga felsóhajtott, és kilépett a verandára.
Az asztalon egy fedővel lezárt befőttesüveg állt, a verandán ült… Oleg, és megrögzítette a zsámolyát.
– Kialakult egy repedés, most megjavítom…..
-Eszel? -kérdeztem tőle minden nap, mintha ezek az őrült hónapok meg sem történtek volna.
-El fogok – válaszoltam ugyanolyan lazán.
Csendben ettünk és teáztunk.
Elmentem megjavítani a kerítést, egy helyen az oldalára dőlt, az oszlop elkorhadt. Benéztem az üvegházba, ott érlelődtek az utolsó paradicsomok.
-Olya, ásott már krumplit? -Nem.
-Nem, a gyerekek jövő hétvégén akartak jönni.
-Jó, -bólintottam, és ment tovább, már a harmadik kört járja.
-Olja, van itt kvasz?
-Igen
-Tormával?
-Tormával…
-Sajnálom, Olga.
Tudom, hogy egy gazember vagyok, nem remélem, hogy visszaengedsz, áruló vagyok, tudom, Olga. Olyan beteg vagyok, úgy érzem magam, mint egy macska, Bolond vagyok, olyan bolond vagyok.
Azt hiszed, hogy beleszerettem abba a lányba? Nem, – rázza a fejét, – nem, Olga. Ne hidd, hogy nem vallom be neked, nem sajnállak.
Nem bocsánatért akarok könyörögni, hanem megmagyarázni, mit tettem, Olga.
Nem hagytalak el, el akartam menekülni magam elől, önmagam elől, majdnem ötvenévesen.
Vissza akartam fordítani az időt, de… ez másnak a fiatalsága, tudod. Hirtelen rájöttem, hogy nélküled nincs rá szükségem. Újra veled élnék, Olja, szeretlek…..
Nem bocsánatot kérek, ez közönséges, sétáltam valahol, és úgy jöttem vissza, mint egy megvert kutya, nem… azért jöttem, hogy megmagyarázzam neked, Olja, tudom, tudom – emelte fel a kezét, mintha arra biztatná Olját, hogy ne szakítsa félbe, – nem kell meghallgatnod a szívbéli ömlengéseimet, tudom.
Nekem kell, Olja, ki akarom mondani, magamnak, hogy lehetetlen újra átélni azt, ami már elmúlt, én meg akartam tenni a lehetetlent …
Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak, Olja…
-Hogy érted, hogy elbúcsúzni? – A nő ijedten kérdezte.
A férfi elvigyorodott.
-Olya, én persze bolond vagyok, de nem olyan hülye, azt hiszem, áthelyezem magam valahová messzire.
A gyerekekkel akarok beszélgetni, elmagyarázni nekik, nem tudom, hogy megértik-e… Nem kérek bocsánatot, legalább kommunikálnának… Igen, hülye így, mindenről…
Oleg legyintett a kezével, indulásra készen.
-Hová menjünk éjszaka?
-Maradhatok?
-Hát…
Reggel Olga rajtakapta, hogy az általa ültetett almafák törzsét simogatja. A felesége észrevétele nélkül Oleg felállt, letörölte a könnyeit, és valamit halkan suttogott.
-Kávét kérsz? – kérdezte halkan.
Némán bólintott, eltakarva a szemét.
– Ma szabadnapos vagy?
-Igen – mondta, de nem nézett fel.
– Rengeteg befőttesüveget kell gurítanom, nem könnyű egyedül csinálni. Persze nem, ha elfoglalt vagy…
-Nem vagyok elfoglalt -mondta sietve, -Megcsináljuk most?
-Most…
Amikor a fiú délután megérkezett, látta a képet: a szülők csavartak, az apa a szaunát is fűtötte.
Az anya könyörögve nézett a fiúra, elkapva annak tanácstalan tekintetét.
És… a fiú megértette, nem szólt egy szót sem, átöltözött, és mintha mi sem történt volna, ment dolgozni.
Este a ház tornácán ülve Oleg tompa hangon bocsánatot kért Olgától.
-Ol, bocsáss meg nekem?
Olga némán a férje vállára hajtotta a fejét, a férfi vállára, aki meg akarta csalni az időt…..
