A hajléktalan férfi megölelte a juhászkutyát, és elaludtak, míg a nő visszasétált a kihalt parkon keresztül, könnyek gyűltek a szemébe. Előtte egy kép volt, amelyen egy kutya etette az emberét. Majd altatódalt dúdolt neki……
A konyhán dolgozott, az étteremben.
Az étterem drága volt, a szakácsok kiválóak voltak. Régóta híres volt, ezért mindig sorban álltak. És egy héttel előre kellett asztalt foglalni.
A fizetése csekély volt. „Salátákon állt”. Ezt mondják arról, akire eddig csak egy dolgot bíztak, a saláták készítését.
Ezért részmunkaidőben takarítóként is dolgozott. Munka után, amikor mindenki elment, ő maradt, és kivitte a szemetet és a maradékot, felsöpörte és felmosta a padlót.
Fizettek neki egy kis pluszt, és nem is volt rossz.
Így ismerkedett meg egy csapat macskával és kutyával, akik egész nap türelmesen várták, hogy este megjelenjen a maradékkal.
Szigorúan tilos volt etetni őket. A főnökök ezt azzal magyarázták, hogy így patkányokat és egereket tenyésztenek. De próbáld meg elmagyarázni az éhes szemeknek, akik könyörögve és reménykedve néznek rád…..
Így hát azt tette, amit tennie kellett, hogy ne sértse meg a macskákat és a kutyákat, és ne kapják el, vagyis külön rakta az ételüket, és leült megvárni, hogy egyenek. Aztán a maradékot nagy, zöld, fedeles kukákba tette.
Ekkor látta meg őt – egy nagy, koszos juhászkutyát. Nem értett a fajtákhoz, így tévedhetett. De ez nem érdekelte, valami más érdekelte.
A kutya csipegette a falatokat, de nem evett semmit. Felkapta őket, fogaival elkapta, és elszaladt valahová……
Néhány hét után a kíváncsiság felülkerekedett rajta, és úgy döntött, követi a kutyát, főleg, hogy még bőven volt ideje.
Amíg a többi macska és kutya evett, ő követte a juhászkutyát a park egy eldugott sarkába….
A park nagyon közel volt az étteremhez. Volt egy központi sugárút, amely éjszaka mindig nagyvonalúan ki volt világítva. A lámpák alatt padok, sőt kis fémülőkékkel ellátott asztalok is álltak.
Az egyik ilyen asztal mellett állt meg a kutya.
Az asztalnál egy férfi ült, nyilvánvalóan hajléktalan. Zilált haja és szakálla, régi, szakadt kabátja – mindez tökéletesen látszott a lámpák fényében.
A juhászkutya hátsó lábaira állt, és az asztalra tette a zsákmányát.
– A hal az enyém – mondta az elragadtatott hajléktalan. – Az én halam, mihez kezdenék nélküled? Te vagy az én dajkám!
A hajléktalan megölelte a kutyát, és orrba csókolta. A hal megnyalta a férfi arcát, és boldogan nyüszített.
– Ülj le szemben, Hal – folytatta a férfi. – Együnk egy kis harapnivalót.
A kutya felmászott a szemközti ülésre, és a férfi elkezdte osztani a hozott finomságot. Miután ettek, továbbmentek…
A nő teljesen képtelen volt megtagadni, hogy kövesse őket. A park üres volt. El kellett bújnia a fák mögé a központi sikátor mentén.
A park legtávolabbi sarkába érve a férfi és a kutya megállt. Ott egy bokrokból álló sűrű bozótos volt.
– Neked és nekem reggel ötig van időnk – mondta a hajléktalan férfi Fishnek. – Akkor jönnek a takarítók és a futók, és nekünk kell kitakarítanunk, mielőtt ideérnek…
Néhány kartondobozt húzott ki a bokrok közül. Letette őket a földre, és kivett belőlük egy régi, szakadt hálózsákot és két plédet.
Ő maga lefeküdt a hálózsákba a dobozok tetejére. Kiterítette az egyik plédet, amire Fish ráfeküdt. A másikkal betakarta az ápolóját.
Arccal szemben feküdtek, és Fish nyalogatni kezdte embere arcát. A nőnek még az is úgy tűnt, mintha valami kutya altatódalt énekelne neki – halkan, szeretetteljesen vonyított.
És ez az asszonyt a gyerekkorára emlékeztette, és arra, hogy az anyja hogyan énekelt neki lefekvéskor….
A hajléktalan férfi átölelte a társát, és elaludtak, a nő pedig visszasétált a kihalt parkon keresztül, és nem látta a lámpásokat. Könnyek borították el a szemét.
Nem tudta, mi történt a férfival, és hogy miért van az utcán. És nem is neki kellett volna ítélkeznie, és nem is érdekelte. Előtte volt a képe, ahogy Hal a férfit eteti.
Nem evett, csak odavitte neki, és várta, hogy ossza meg. Aztán elénekelt neki egy altatódalt.
Most éjszaka külön etette Fish-t. Nagy darab húsokat adott neki, ami záráskor megmaradt, és zsemlét. Mindet egy zacskóba tette, és azt mondta:
– „Tessék, Fishy. Vidd el az emberednek.
A hal visított örömében, és megnyalta a kezét.
Két héttel később, amikor az étterem bezárása után kivitte a hulladékot és a szemetet, a hajléktalan férfi várt rá Fishyvel:
– Csak meg akartam köszönni – mondta, és ahogy óvatosan közeledett hozzá, a sajátjával megfogta a jobb kezét, és mélyen lehajolva megcsókolta az ujjait.
A lány zavarba jött, és elrántotta a kezét.
– Ne! – mondta a lány. – Ne! Nem kerül nekem semmibe. Gyere és vedd el te magad. Odaadom neked, és a te haladért én gyűjtöm be……
A hajléktalan meghajolt és megköszönte.
És így ment. Szedegette nekik a jó maradékot, a zabkását és a kenyeret. De egy nap.
Egy nap nem jött el. És néhány nap múlva aggódni kezdett. A hal sem jött, aztán jött, de nem vette el az ételt. Megállt az asszony mellett, és szánalmasan vonyított.
Valami baj van, döntött az asszony, és követte a kutyát a park távoli sarkába. A hajléktalan férfi ott feküdt a hálózsákjában, és reszketett.
– Semmiség – próbálta mondani. De a fogai olyan erősen csattogtak, hogy a nő alig értette, mit mond. – Hamarosan elmúlik… – biztosította a lányt. – Csak le kell feküdnöm és pihennem…..
Megtapogatta a férfi homlokát. Égett.
A mentők elvitték a férfit. Ő pedig hazavitte Fish-t, aki nyöszörögve próbált a férfit elvivő autó után vetni magát.
Miután valahogy sikerült elmagyaráznia a kutyának, hogy a gazdája meggyógyul és visszatér, a nőnek sikerült hazavinnie, de egy gondolat nem hagyta nyugodni.
Hová fog menni a kóbor kutya, ha elbocsátják? Ő maga bérelt egy aprócska szobát egy ággyal. És nem volt hely egy másik embernek.
Így hát leült az íróasztalához, felkapcsolt egy lámpát, megfésülködött, és az egész történetet a telefonja kamerájába mesélte. Minden remény nélkül feltette az internetre. Aztán lefeküdt aludni…
Az éjszaka folyamán többször is fel kellett kelnie – a Halak a sötétben felugrottak és riadtan vonyítottak. Az emberét kereste. A nő pedig megnyugtatta a kutyát, és megígérte neki, hogy minden rendben lesz.
Reggel, teljesen kialvatlanul, megegyezett Fish-szel, hogy otthon megvárja őt, este pedig együtt mennek meglátogatni az emberét.
Egész nap keményen dolgozott, mint mindig. Csak néhányszor sikerült rágyújtania és szendvicset ennie.
Nem sokkal zárás előtt a főpincér belépett a konyhába, és meglepetéssel a hangjában a nevét kiáltotta.
– Nagyon furcsa – mondta. – De hát ott állnak az emberek, a terem közepén, és követelik, hogy te…’.
– Engem? – csodálkozott a nő, megtörölgette a kezét és kisimította a haját.
Kiment a folyosóra, és próbálta felidézni, mit tehetett volna, hogy keresik.
Tíz ember állt a terem közepén. Amikor meglátták a nőt, valamiért hirtelen megélénkültek és tapsoltak. Az egész terem megdermedt, és az ő irányukba fordult.
Elpirulva és zavartan megkérdezte, mi a baj. Ekkor mindenki, aki körülötte állt, elővette a telefonját, és ő meglepődve látta a kis videoklipjét, amelyben segítséget kért.
A teremben ülő éttermi vendégek azonnal elővették a telefonjaikat, és elkezdték keresni azt a videót.
Át kellett öltöznie, és a rá várakozókkal együtt elment a kórházba. Voltak közöttük segíteni akaró emberek, a szociális szolgálat képviselői és egy híres blogger, aki épp egy kis videokamerával filmezett mindent, ami történt.
A hajléktalan férfi, aki már kicsit jobban érezte magát, nagyon meglepődött a látogatáson. Nem volt hozzászokva az emberek figyelméhez, és nagyon zavarba jött……
Visszatérve az étterembe, a nő megtudta, hogy megkérték, hogy látogassa meg a tulajdonost, aki valami ismeretlen okból éppen aznap este érkezett.
Erősen feldúltan, és feltételezve, hogy most kirúgják, felkészült a legrosszabbra, de….
A tulajdonos szélesen mosolygott és kezet fogott vele:
– Köszönöm! Köszönöm szépen! – mondta, ami zavarba ejtette a nőt. – Hogyan, nem tudja? – a tulajdonos meglepődött. – Mi miattad lettünk híresek. Segítünk a hajléktalan állatokon és embereken!
Aztán hátradőlt a székében, és komolyan nézett rá:
– Nem rúghatom ki, bármennyire is szeretném. Különben is, már nem dolgozol a konyhán. Most már műszakos főpincér vagy, plusz szolgálati idővel, a fenébe is……
egy konyhát szervezel, ahol hajléktalan állatokat és embereket etetnek. És ne hagyd, hogy elbukjak!
Hat hónapos várólistánk van, és mindenki pénzt hagy a hajléktalanok etetésére.
Tudod, az embereknek valamiért könnyebb pénzt hagyni másokra, mint maguknak, de… Mit lehet tenni?
Ez működik?
A nő csak bólintott…
Egy hajléktalan férfi és a kutyája szociális lakásba került. Rendszeresen meglátogatja őket. Megborotválkozott, levágatta a haját, átöltözött, és munkát kapott.
Hal mindig izgatottan várja a nőt, és mindig örül, amikor megérkezik.
A hajléktalanok éttermében és étkezdéjében bőven akad munka. Kijutni onnan egész gondot jelent.
A tulaj mosolyog rá, de nem tudja megmondani, hogy örül-e vagy sem. A fizetése most több mint tisztességes.
Hétvégenként néha, hétvégén, ő és Tom és a Halak sétálnak a parkban, és beszélgetnek az életről. Tom biztosítja őt arról, hogy ő az ő fényes angyala. És hogy minden az ő jó szíve miatt történt.
Ő pedig biztosítja őt, hogy az ő fényes angyala a kutyája, Fish. És nélküle mindez nem történt volna meg.
És a juhászkutyát, Halat nem érdekli minden vitájuk. Mellettük sétál és mosolyog. Már tudja, hogy hamarosan lesz egy kisgyermekük. És Halak elképzeli, hogyan fog vele játszani.
