– Szóval, kössünk békés megállapodást. Te nekem adod a lakás felét, és békésen elválnak útjaink – Sztasz az asztalra tette a kezét, és előrehajolt.
– A nagymama lakásának felét? – Anita felvonta a szemöldökét. – Ez most komolyan mondod? Tizenhárom év házasság alatt sok furcsa dolgot hallottam már tőled, de ez… Ez egyszerűen nem semmi.
– A közösen szerzett vagyont fele-fele arányban osztják el – mondta olyan hangon, mintha egy közhelyes igazságot magyarázna, és megismételte: – Nekem adod a lakás felét, és békésen elválunk.
– Sztasz, figyelsz te egyáltalán magadra? Mit szereztek közösen? Ezt a lakást a nagyanyám örökölte, mielőtt megismerkedtünk. Még csak be sem vagy oda jelentve!
– Tizenhárom évet fektettem ennek a lakásnak a rendbetételébe, most ott a részem – kezdte görbíteni az ujjait. – Emlékszel, hogy kicseréltük az ablakokat? És a konyhai szettet?
– Várj, várj, várj – Anita felemelte a kezét. – Az ablakokat az én pénzemből cseréltük ki, a nagymamám ékszereit adtam el. A konyhát pedig a szüleimtől kaptuk házavató ajándékba. Mi van még?
Csend volt a teremben. Sztasz a tágas nappali egyik sarkából a másikba sétált, megállt az ablaknál. A nagymamája Sztalinkájából csodálatos volt a kilátás – a város központi tere, régi stukkós épületek, egy közkert…..
– Rendben – mondta végül. – Akkor beszéljünk Masháról.
– Mi köze van ehhez Mashának?
– Mert neki is joga van ehhez a lakáshoz. És mint apa, képviselhetem az ő érdekeit. A lányom velem fog élni, tehát a lakás most már az enyém.
Anita lassan felállt a székéből:
– Tehát tizenkét év után most jutott először eszedbe, hogy apa vagy? Egyetlen szülői értekezlet, egyetlen út az orvoshoz, amikor hörghurutja volt, egyetlen születésnapi parti sem tavaly. De most már készen állsz arra, hogy képviseld őt? Most eldöntötted, hogy veled fog élni?
– Felhívom Ritát – vette elő Stas a telefonját. – Hagyd, hogy ügyvédként elmagyarázza neked a jogaidat és a kötelességeidet.
Anita megvonta a vállát:
– Hívd fel. Szerintem a húgod majd elmagyarázza neked, hogy nincs jogod az örökséghez, amit a házasság előtt kaptam.
Fél órával később Rita jelent meg a lakásban – egy magas nő szigorú öltönyben. Azonnal elővett egy iratokat tartalmazó mappát.
– Sztasz, átnéztem a Rosreestr kivonatát. A lakás valóban Anita nagymamájáé volt, majd megörökölte. Semmi nyom.
– De ennyi év alatt.
– Milyen „ennyi év”? – Rita félbeszakította. – Az, hogy a házastársad lakásában élsz, nem jogosít fel tulajdonjogra.
– És mi van a gyermek jogával? – Sztasz keresztbe fonta a karját a mellkasán.
– Másának van törvényes képviselője – az édesanyja. És a lakás nem közösen szerzett tulajdon – csapta le Rita a mappát. – Elkészíthetek egy pert, de idő- és pénzpocsékolás.
Sztasz hirtelen felállt:
– Szóval a saját húgod ellenem van?
– Én nem vagyok ellened. Én a törvény mellett vagyok – válaszolta nyugodtan Rita. – És azt tanácsolom, hogy ne bonyolítsd a válást alaptalan követelésekkel.
Amikor Rita elment, Sztasz sokáig hallgatott, és az ablakon kinézett. Aztán Anitához fordult:
– Rendben, csináljuk másképp. Mása velem fog élni.
– Miért is kellene neki?
– Hiszen én vagyok az apja. Jogom van látni a lányomat.
– Látni őt, igen. De velem fog maradni.
– Majd meglátjuk – Sztasz a kijárat felé vette az irányt. – Fogalmad sincs, mire vagyok képes.
Másnap Anita elhozta Mását az iskolából. A lánya szokatlanul élénknek tűnt.
– Képzeld, apu ma eljött! Hozott nekem egy új telefontokot. Azt mondta, hamarosan vesz egy új iPhone-t.
– Anita megpróbálta leplezni meglepettségét. – Milyen gyakran jött az iskolába?
– Ezen a héten másodszor. Mi ez a nagy dolog? Ő az apám.
Este felhívott az osztályfőnök:
– Anita Szergejevna, konzultálni szeretnék önnel. Sztanyiszlav Mihajlovics elkezdett gyakran jönni az iskolába, érdeklődik Mása fejlődése iránt, beszélget vele a szünetben. Ez normális?
– Igen, lassan elválunk. Joga van látni a lányát.
– Tudja, érdeklődött a munkarendje felől, megtudta, ki szokott Masháért menni. És arra is utalt, hogy ő kapja meg a kizárólagos felügyeleti jogot.
Anita keze kihűlt. Ennyi volt. Mivel nem lehetett beperelni a lakást, Sztasz úgy döntött, hogy a lányán keresztül jár el.
A hétvégén Mása elment az apjához:
– Anya, aludhatok apánál? Olyan klassz lakást bérelt! És a menyasszonya, Vera megígérte, hogy megtanít, hogyan kell carbonara tésztát főzni.
– Menyasszony? – Anita ezt nem tudta. – Mióta vannak együtt?
– Nem tudom, mióta vannak együtt. Ő nagyszerű! Ingatlanban dolgozik. Azt mondja, az ingatlanügyek hivatásnak számítanak.
Aznap este Anita kapott egy hívást Ritától:
– „Találkoznunk kell. Fontos beszélgetésünk van.
A kávézó nem volt tele. Rita aggódónak tűnt:
– Véletlenül megtudtam valamit. Vera tényleg ingatlanügynök. És máris vevőt keres a lakásodra.
– De hogyan? Neki nincsenek jogai…
– Mi van, ha Sztasz megkapja Mása felügyeletét? Akkor igényt tarthat a lakás egy részére, mint a kiskorú gyermek képviselője. Ő és Vera mindent kiszámoltak.
– Mit kellene tennem?
– Hát, először is gyűjts bizonyítékot. Van egy tervem.
Egy héttel később Mása sírva jött haza az apjától:
– „Anya, nem fogom őket többé látni!
– Mi történt?
– Hallottam, ahogy Vera és ő beszélgetnek. Azt mondta, hogy már talált egy vevőt a lakásunkra, és amint elintézik a papírmunkát, átköltöznek egy másik városba. Apa pedig azt mondta, hogy hamar megszokom az új iskolát.
Anita megölelte a lányát:
– Most már érted, miért kezdett el ennyire aggódni?
– Sajnálom, anya. Olyan hülye voltam! Azt hittem, tényleg hiányzom neki.
Rita megbeszélést hívott össze az irodájában. Az íróasztalon egy tekintélyes irathalom hevert.
– Ezt találtam – legyezte a papírokat. – Először is, Sztasz ötmillió rubelre vett fel kölcsönt. Másodszor, utánanéztem – a pénzt beváltották, és eltűnt valahol.
– Milyen kölcsön? – Anita meglepődött. – Soha nem hallottam még róla.
– Mert egy hónappal a válásotok előtt vette fel. És most a bank visszaköveteli a pénzt. Ráadásul – Rita elővett egy e-mail kinyomtatott példányát – Vera már fel is adta a lakásod hirdetését. Képek azonban még nincsenek.
– De hogy is tehetné?
– Ez egy előszerződés. Előleget vesz fel a potenciális vevőktől, és azt ígéri, hogy a lakás hamarosan elérhető lesz. Hárman már letettek fejenként 100.000-et.
Mása, aki az iroda sarkában ült, felkapta a fejét a telefonról:
– Felvettem a beszélgetésüket. Vera elmondta apának, hogy talált egy céget, amely készséggel megveszi a lakást készpénzért, kérdés nélkül.
Rita bólintott:
– Jó neked. Ez egy fontos bizonyíték.
– És most mi lesz? – Anita megkérdezte.
– Most ellenkeresetet nyújtunk be. Bizonyítékom van arra, hogy Stas már a válás előtt is tervezgetett egy átverést a lakással. Itt van a telefonbeszélgetése – ingatlanügynököket hívott, az ingatlan sürgős eladásáról konzultált.
Kopogtak az ajtón. Stas megjelent a küszöbön:
– Úgy döntött, hogy nélkülem tart családi tanácsot?
– Gyere be – mutatott Rita egy székre. – Éppen az anyagi ügyeiteket vitatjuk meg.
– Milyen pénzügyi ügyeket?
– Például egy ötmilliós kölcsönről. Vagy a lakás eladásának előszerződéseit, amiben neked nincs részed. Vagy esetleg megbeszélhetnénk a gyámság iránti kérelmet, amit te készítesz elő?
Sztasz elsápadt:
– Te követtél engem?
– Nem, csak a munkámat végeztem. Ügyvéd vagyok, ha esetleg elfelejtetted volna.
– Maga a nővérem!
– Ezért próbállak megállítani, mielőtt bűncselekményt követsz el. Az ingatlancsalás bűncselekmény.
Mása felállt a helyéről:
– Apa, igaz, hogy te és Vera egy másik városba költöztök?
– Ki mondta ezt neked?
– Én magam hallottam. És felvettem a beszélgetéseteket.
Sztasz összeesett a székre:
– Te ezt nem érted. Súlyosan el vagyok adósodva. Vera javasolt egy tervet…
– Egy tervet a saját lánya becsapására? – Anita félbeszakította. – A gyerekkel elvenni a lakást?
– Szükségem volt a pénzre!
– Nekem pedig apára volt szükségem – mondta Mása halkan. – Egy igazi, nem egy olyan, aki ajándékokkal jön az iskolába, csak azért, hogy hozzáférjen anya lakásához.
Rita elővett egy másik dokumentumot:
– „Itt egy nyilatkozat az ügyészségnek. Itt van minden: a kölcsön, az előzetes megállapodások más tulajdonának megvételéről és eladásáról, és a kiskorú gyermek manipulálásának kísérlete. Még nem küldtem el.
– És mit javasolsz? – Stas keresztbe fonta a karját a mellkasán.
– Állítson le minden kísérletet a lakás beperlésére. Írj egy nyugtát, hogy nincs jogod hozzá. Kárpótolod azokat, akiktől Vera elvette a foglalót. És elkezdesz normális, érdekek nélküli kapcsolatot ápolni a lányoddal.
– És ha visszautasítom?
– Akkor a papírmunka átmegy a hatóságokon. És higgye el, nem fog tetszeni a következmény.
Stas csendben nézte a dokumentumokat. Az irodában síri csend honolt.
– Adj időt a gondolkodásra – mondta végül.
– Holnap reggelig – vágott közbe Rita. – Különben elkezdem a folyamatot.
Este Anita és Mása a lakásuk konyhájában ültek. Az asztalon gőzölgött a tea, és az eső dobolt az ablakpárkányon.
– Anya, mióta vette a nagyi ezt a lakást? – kérdezte Mása.
– Ó, ez egy egész történet. Főmérnökként dolgozott itt a gyárban. Akkoriban ezt az egész épületet a vezető alkalmazottaknak építették. Nagymama órákat töltött az építkezésen, és minden egyes téglát figyelt. Aztán, amikor kiosztották a lakásokat, felajánlották neki, hogy bármelyiket kiválaszthatja. Ő ezt választotta, amelyik a térre nézett.
– Apu ismerte ezt a történetet?
– Persze, hogy tudta. Nagymama sokszor elmesélte. Az első három évben, miután összeházasodtunk, velünk élt.
Anita telefonja rezgett. Egy üzenet Ritától: „Sztasz meglátogatott. Azt mondja, készen áll a feltételeinkre.”
Reggel újra összegyűltek Rita irodájában. Sztasz soványnak tűnt, mintha egész éjjel nem aludt volna.
– Mindent aláírok – mondta anélkül, hogy bárkire is ránézett volna. – Hol vannak az iratok?
Rita kiterítette a papírokat:
– Itt van a lakásra vonatkozó követelésekről való lemondás. Itt van a kártérítési kötelezettség Vera becsapott ügyfeleinek. És itt van a lányával való találkozások ütemezése, ha Mása beleegyezik.
Mása az apjára nézett:
– Tényleg találkozni akarsz velem? Vagy megint készülsz valamire?
– Tényleg – Sztasz reggel először emelte fel a szemét. – Mindent elrontottam, ugye? Csak a pénzre gondoltam, a lakásra. Pedig olyan csodálatos lettél. És nekem mindez hiányzott.
– Nem minden – mondta Mása halkan. – Még mindig bepótolhatod. Csak ne csalj, jó?
Sztasz bólintott, és elkezdte aláírni a dokumentumokat. Amikor a formaságok végeztek, Rita összeszedte a papírokat:
– Vera már tudja?
– Megszakítottam vele minden kapcsolatot. Mását akarta felhasználni, hogy pénzt keressen a lakásra. Én pedig… hagytam magam rábeszélni.
– És mi lesz a kölcsönnel? – Anita kérdezte.
– Majd én visszafizetem. Van egy másodállásom. Talán három év múlva lezárom.
Eltelt egy hónap. Anita és Mása ugyanabban a konyhában ültek, amelyik a térre nézett. Az ablak előtt esett az első hó.
– Anya, tudod, apa megváltozott – mondta Mása a teáját kortyolgatva. – Tegnap moziban voltunk, aztán sétáltunk a parkban. Az iskoláról kérdezett, a barátaimról. És egy szót sem szólt a lakásról vagy a pénzről.
– Ennek örülök – felelte Anita őszintén. – Mindenki kaphat egy második esélyt.
Megszólalt a csengő. Rita megállt a küszöbön:
– Gondoltam, beugrom a kedvenc sógornőmhöz és unokahúgomhoz. Látom, teázni készültök.
– Gyertek, csatlakozzatok hozzánk – mosolygott Anita. – Most már nemcsak rokonunk, hanem a családunk védelmezője vagy.
Rita bement a konyhába:
– Sztasz egyébként teljes egészében kifizette Vera ügyfeleit. És előléptették a munkahelyén.
– És maga Vera? – Kérdezte Mása.
– El kellett hagynia a várost. Túl sok volt az elégedetlen ügyfél. De ez egy másik történet.
A konyhában ültek, teát ittak, és mindenféléről beszélgettek. Az ablakon kívül tovább esett a hó, fehér takaróval borítva a város főterét. A régi sztálini lakás pedig meleg és meghitt volt.
