Nemrégiben a férjem édesanyja közölte velünk, hogy újra férjhez megy, és feltétlenül meg akarja szervezni az esküvőt. Már harmadszor. Anna asszony azt mondja, hogy most már örökre, mert ezek őszinte és igaz érzések, és ő biztos benne. Első férjét, az én Andrásom apját, magára hagyta, másodszor is megnősült, és két lányt szült egy év különbséggel.
Mindig csak a férje pénzét kérte, ami a férjét kifárasztotta, így végül elhagyta, bár jól segítette a családot, amíg a lányai nagykorúak nem lettek. Mostanra Andrew testvérei felnőttek, tanulnak, alapvetően önállóak, még plusz pénzt is keresnek, de semmivel sem segítik az anyjukat. Egyszerűen még fiatalok, és nincsenek ilyen lehetőségeik. Ahogy az anyós mondja a fiának: “Te vagy az egyetlen reményem és támaszom! Te vagy az egyetlen, akinek a segítségére számítok.”
András jól keres, jó szakember egy nagy cégnél, néha elég hosszú üzleti utakat tesz távol az otthonától, és akkor sok pénzzel a zsebében tér haza. Az én Andrásom már 35 éves, az anyósom 55 éves, és állítólag segítenie kellett volna az anyjának, pedig neki is vannak kötelezettségei a családjában: van két kisgyerekünk.
De akarva-akaratlanul gyakran kellett pénzt adnia az anyjának, főleg, amikor ő maga kért segítséget. Megértettem volna, ha valamilyen szükséghelyzetről lett volna szó: élelmiszerhiányról, de mi magunk költöttünk a felújítására, a fia vett neki egy bundát, ami nem kis összegbe került, és az anyja maga kérte.
Most nálunk melegek a telek, lehet rendes kabátban járni, de Anna bundát akart, hogy jól nézzen ki a társai között, hogy mindenki csodálattal nézzen rá. András édesanyjának vőlegénye vele egyidős. Ő is kétszer volt házas, mindkét kapcsolatból vannak gyerekei, de soha nem tartotta velük különösebben a kapcsolatot: sem a volt feleségeivel, sem a gyerekeivel a válás után.
Általában ilyen vőlegény. De az anyósa igazolja őt – azt mondja, nem helyes a múltját tépelődni, most már jó ember, és jó férj lesz neki. Minden rendben lenne, ha nem lennének ilyen magas elvárásai: nagyszabású esküvőt akar, száz embernek – a családtól a további barátokig -, hogy mindenki ünnepeljen és élvezze a boldogságát. Már ki is találták, hogyan csinálják: szabadtéri konyha sátrakkal és zenészekkel.
A népszerű kortárs amerikai stílusban. Nyárra tervezik az esküvőt, jó, hadd vaduljanak, de András anyja megint pénzért jött hozzánk: azt mondja, drága mulatság, úgyhogy fiam, adj pénzt legalább az esküvőm költségeinek felére-harmadára! Megbecsülik a költségeket: egy ezres az ételre minden vendégnek, nem számítva az italokat, a sátrak és az esküvői boltív díját, a személyzet és a zenészek útját, és egyéb apróságokat.
Ez nagyon nagy összeget tesz ki. A mi esküvőnk szerényebb volt, hogy ne költsünk mindenre túl sokat. De Anna ragaszkodik hozzá, hogy ajándékba lesz. Mondtam Andrew-nak, hogy nem adnék ilyen pénzt az anyjának. És ő megsértődött, mert nem utasíthatja vissza.
