Max édesanyja meglátogatta Aniát és Maxet a hétvégén.
Egy kis faluban élt, és szeretett a városba jönni a fiához, hogy megörvendeztesse a családját az előkészületekkel: “Itt van egy kis uborka, itt készítettem savanyú paradicsomot. És itt a sajt, abban a zacskóban van darált hús… – Anya, minek ennyi minden? Nehéz volt cipelni.
Max, itt van minden, frissen. Mit veszel itt a boltjaidban – csak vegyszereket. Nyáron elmentem az erdőbe málnát szedni, és hoztam neked három üveg lekvárt. Max és Anya imádták azokat a napokat, amikor az anyjuk meglátogatta őket; Anya számára olyan volt, mintha a saját anyja lett volna, nem pedig az anyósa.
Meleg kapcsolatuk volt, soha nem veszekedtek, és senki sem prédikált senkinek. Másnap Anya és az anyósa megegyeztek, hogy munka után együtt mennek vásárolni. Anya imádott az anyósával sétálni a városban, és mindent elmesélni neki, mint egy idegenvezetőnek.
Megbeszélték, hogy este hatkor találkoznak Anya irodájában. A munkahelyén Anya igyekezett mindent tökéletesen csinálni, hogy a főnöke ne tartsa fel. Nem akart elkésni az anyósával való találkozóról. Amikor Anya éppen távozni készült, a főnöke félúton elkapta: “És ezt megfelelő jelentésnek akarod nevezni? “Szóval ezek nem az én dokumentumaim… az enyémek a kék mappában voltak.” “Nem érdekel, láttalak, én kértem, hogy gyere.”
Anya kénytelen volt újra leülni az asztalához. Néhány szóval elmagyarázta az anyósának, hogy késni fog. De az anyósa heves asszony volt. Felment Anya irodájába, megkereste a főnökét, és a szemébe mondta, hogy szerinte nincs joga ahhoz, hogy egy napnál tovább késleltesse az alkalmazottját, nemhogy más munkáját újra elvégezze. “Figyelj, kedvesem, így még jobb is.
Ha ilyen tiszteletlenül bánnak veled, akkor nem kell nekik dolgoznod. Majd én találok neked új állást, rám számíthatsz – nyugtatott meg anyósom. És így is tett. Az új helyen magasabb a fizetés és barátságosabb a csapat.
