Hogy őszinte legyek, csak azért voltam ilyen lassú, mert féltem attól, hogy elítélik a barátaim és ismerőseim.
Bár pontosan tudtam, hogy ott sokkal nagyobb biztonságban lenne. De az utolsó trükkje nagyon megijesztett, és világossá vált, hogy nem bírom tovább. Amikor hazaértem a munkából, és a lakásomhoz közeledtem, láttam, hogy a bejárati ajtó nyitva van. Majdnem szívrohamot kaptam.
Azonnal beszaladtam a lakásba, és hallottam, hogy folyik a víz a fürdőszobában. Bementem, és láttam, hogy a fürdőszobában egy halom ruha van, és a víz ráöntött a ruhákra, és lefolyik a padlóra.
Elzárom a csapot, és kétségbeesetten keresni kezdem anyámat a lakásban. De sehol sem találom. Rémülten rohantam ki, és elkezdtem kérdezgetni a szomszédokat, hogy nem látták-e az anyámat. Ennek eredményeként tíz perccel később az egyik nő azt mondta, hogy nemrég látta anyámat a szomszédos bejáratnál lévő nagymamákkal egy padon ülni.
Amint ezt meghallottam, azonnal odarohantam. Amikor odaértem, a következő képet láttam: idős hölgyek ültek csendben és mosdatták valakinek a csontjait. Nem tudtam csendben maradni, és elkezdtem szidni.
Biztos vagyok benne, hogy az összes új barátnője szidott engem, de én megrémültem és ideges voltam. Első pillantásra anyám teljesen normálisnak tűnik, de sajnos nyolcvanéves kora után demencia alakult ki nála, és furcsa dolgokat kezdett csinálni.
Ez az egész helyzet negatív hatással volt az egész életemre. Emiatt nem is tudtam rendesen dolgozni, nehezen tudtam koncentrálni – állandóan anyámra gondoltam, és azon tűnődtem, hogy jól van-e, és hogy történt-e valami. Rájöttem, hogy ez a probléma könnyen megoldható lenne, ha felvennék egy ápolót, de erre nem volt lehetőségem.
