Az anyósom körülbelül hat hónapja költözött hozzánk, csak néhány hétre, mondta. Bejelentés nélkül érkezett, anélkül, hogy bárkinek szólt volna, vagy megkérdezte volna, hogy mindannyiunknak megfelel-e, ha egy ideig nálunk marad. Egyszer csak ott állt előttem a küszöbön a hatalmas csomagjaival.
Jó oka volt rá – sürgős javításra volt szüksége. Tudjuk, hogy a padlója beomlik, és a csövek szivárognak. Úgy döntött, hogy itt az ideje mindent megváltoztatni. De hogyan éljen mindeközben? Azt mondta, hogy a munkásai egy ideig nála maradnak, hogy gyorsabb és olcsóbb legyen, ő pedig nálunk fog lakni.
Hát, ha ez így van, akkor Isten hozott, ahogy mondani szokták. Egyenrangú viszonyban voltunk vele, senki nem neheztelt senkire. Szóval majd valahogy kibékülünk, mert úgyis csak pár hétről van szó. De amikor beszélgettünk, eszembe jutott egy mondás: minél nagyobb a távolság, annál közelebb a család. Akkor azonban még nem tudtam, mi vár rám.
Fokozatosan kezdtem látni a fényt. Egészségügyi problémáim vannak, amelyek befolyásolják a táplálkozásomat. Azok az ételek, amelyek mindenki számára hétköznapiak, számomra veszélyesek. Megszoktam, hogy korlátozom magam, de még mindig nincs más választásom. Amit meg tudok enni, azt tartalékkal veszem meg, és külön főzöm meg.
Viszont mióta az anyósom hozzánk költözött, nem tudok akkor enni, amikor csak akarok. Az egész családnak főzök, egyszerre sokat, hogy sokáig kitartson. És külön magamnak is. A ravasz anyósom azonban szeret éjjelente felkelni és lapátolni, amit én készítettem magamnak. Mindent megeszik. Beszéltem vele erről, elmagyaráztam neki az egészségügyi problémáit.
Még azt is elkezdtem, hogy minden ételemet külön polcra tegyem a hűtőszekrényben. Nem tudok éhezni, és a rendes ételek fogyasztása nagy kockázatot jelent. És az anyósom, aki néhány hétig nálunk lakott, már majdnem hat hónapja velünk él. Mindenből megeszi a padlizsánomat és a főtt csirkefilét, ami a hűtőben van.
Nincs időm zöldséget venni – szó szerint eltűnik. A közös ételt is tartalékkal eszi, és az összes termékemet. Nem tudok háromszor annyi kaját venni, hogy a nap végére kipukkadjon. Egyszerűen nem fogom tudni cipelni a szatyrokat a boltból! És a legérdekesebb az, hogy anyósom ennyi idő alatt még kenyeret sem vett!
És most újra látom őt – épp a rakott kenyeremet készíti, hogy megnézzen egy sorozatot. Este szívesen iszik teát a gluténmentes kenyeremmel. Sok terméket csak keveset veszek, mert drágák. És egyszerre megeszi az összeset, pedig egy hétre vettem. Nem szereti az avokádót, íztelen, de azért megeszi, bár megfullad tőle.
A szemem elkezdett rángatózni, és nem tudok ideges lenni. Elkezdtem felkelteni napközben, hogy éjjel aludjon, és ne menjen bele a kajámba. De ő elkezdte bezárni az ajtót. Nem szabad megzavarnom, hogy merészelem? És most reggel megint reggeli nélkül vagyok, délután pedig ebéd nélkül.
