Az igazgató feltett nekik néhány további kérdést, majd a gyerekekhez mentek. A szoba sarkában a kis Násztya sírt. Az édesanyja néhány hete halt meg, autóbalesetben. Vele volt, de csodával határos módon túlélte, egy karcolás sincs rajta.
– “Felébredt és keresi az anyukáját. Nem tudjuk, mit tegyünk” – mondták a személyzet tagjai, akik sokáig játékokkal próbálták elterelni a figyelmét. “Közelebb akarjuk látni” – mondta határozottan Lera. Még a személyzetünkhöz sem szokott hozzá, mindenkitől fél. – “Kérem! Adjon nekünk egy esélyt.
Az igazgató Lera szemébe nézett. Volt ott valami, ami miatt megengedte. Közeledtek Nastia felé. Lera odasietett hozzá, és gyengéden kinyújtotta a karját: – Kedvesem, ne félj, kérlek.
Az igazgatónak igaza volt. Amikor meglátta az idegeneket, még hangosabban kezdett el sírni. De egy perccel később tanulmányozni kezdte Lérát, és tágra nyílt szemmel nézett rá. És amikor a baba abbahagyta a sírást, Lera megpróbálta újra felemelni.
Kicsit kinyújtotta a karját, és Nastya előre nyúlt. Lera, aki alig tudta visszatartani a könnyeit, megölelte. A lány megnyugodott, és néhány perc múlva már békésen aludt. Az árvaház személyzete sok mindent látott már, de ez volt a legszívszorítóbb jelenet mind közül.
Úgy tűnt, a gyermek felismerte új szüleit. Nem számított, hogy annyira szerettek volna egy fiút. Érezték a babájukat. Amíg az iratok készültek, a pár nem hagyta ott a babát. A kislány ragaszkodott hozzájuk, és minden alkalommal egyre nehezebb volt elhagyni őket. Lera és Timofey boldogok voltak.
De nem sokkal később, Nastenka születésnapján Lera meghalt. Timothy felhívta az orvost, aki közölte velük a hírt. Terhes volt. További kutatások után kiderült, hogy ikreket várnak. Eltelt néhány év. Nastia és a testvérei szaladgáltak a ház körül, szétszórták a játékokat, és “elkapták” a szüleiket. Csodálták őket, és végtelenül hálásak voltak nekik.
