A volt anyósom szomszédságában élni mindig is kihívást jelentett számomra. Építettünk egy magas kerítést, ami vizuális gátat képezett, és tükrözte az érzelmi elhidegülésünket, de nem sokat segített. Hirtelen elkezdtem törődni vele, bár nem tudtam, miért és hogyan történt. Három évtizeddel ezelőtt, tizenkilenc éves koromban hozzámentem a szomszédomhoz, Volodimirhoz.
Hat évvel volt idősebb nálam, és az esküvőnk előtt sokáig nem találkoztunk. Minden rendben lett volna, de házaséletünk a házamban hamar romokban hevert.
Volodimir következetlennek bizonyult velem szemben, nem próbált jobb társ lenni. Az ő döntése, hogy Kanadába költözik, volt az utolsó szög a házasságunk koporsójába. Huszonegy évesen már elvált voltam, ami nem volt szívesen látott dolog a falunkban. Nehéz időszak volt, de az idő gyógyít! Hat évvel később találkoztam egy csodálatos férfival, és két gyermekkel teljes családi életet kezdtem.
Most hálás vagyok Vlagyimirnek, amiért elhagyta az életemet, és megnyitotta az utat az igaz szerelmem előtt. Az édesanyja, az egykori anyósom, a szomszédunkban lakott azokban az években. Ahogy öregedett, egyre nehezebben boldogult a házimunkával. Egyszer láttam, ahogy próbált vizet szerezni, és ez könnyekig meghatott.
Odamentem hozzá, és felajánlottam a segítségemet, biztosítva őt arról, hogy ez egy őszinte emberi cselekedet, és hogy úgy tekintek rá, mint egy idős szomszédra, nem pedig a volt anyósomra.
Most én főzök, vásárolok és takarítok neki.
Amikor megkérdeztem a férjemet, mit gondol az új feladataimról, a szavai megmelengették a szívemet: „Ez megerősít abban, hogy a világ legjobb asszonyát választottam”. Az élet váratlan fordulatokat hoz, de hiszem, hogy jót tenni emberi kötelességünk.
