Röviden, ez a történet rólam és Kasia barátomról szól. Történt ugyanis, hogy hat hónappal ezelőtt elhagyta őt a férje. Ez alatt a hat hónap alatt próbáltam segíteni a barátomnak, hogy kikerüljön ebből az állapotból.
De az utolsó hónapban mintha nem akart volna beszélni velem. Elhatároztam, hogy meglátogatom, talán valami baj van. Megérkeztem hozzá, ő vonakodva fogadott a lakás küszöbén. Ilyen arckifejezéssel vezetett be a nappaliba. Éppen főzött valamit, úgy döntöttem, bókolok neki. -Oh, milyen jó illata van. Vendégeket vársz?
– Csak felállt, és a konyhába szaladt, mondván: “Tűz van! A csirkém!” Miközben ő a konyhában volt, a férjem felhívott, és közölte velem, hogy ma egy kicsit a munkahelyén marad. Nem tiltakoztam, mostanában ez a szokás nála. Egyébként Kasia már egy hónapja nem mesélt nekem a magánéletéről, előtte viszont arról panaszkodott, hogy magányos. Most meg egyáltalán nem beszél.
Hirtelen, számomra és feltehetően Kasi számára is, közvetlenül a telefonhívásom után megcsörrent a telefonja. Mellettem feküdt, még mindig felhúzott képernyővel. A képernyőn az állt, hogy “Jurek”, ami egyben a férjem neve is volt. Reflexszerűen felvettem a telefont, a férjem volt az.
Azt mondta: “Kasia, mindjárt ott leszek! Már megjelentem a munkahelyemen!”. Így hát megmutattam mindkettőjüknek, egy barátom, akivel iskola óta barátok voltunk, lefeküdt a férjemmel. Elsétáltam Kasitól, nem is láttam értelmét, hogy hazamenjek. Mondjam azt, hogy össze voltam zavarodva? Hát persze! De ugyanakkor számomra ez olyan volt, mintha levettem volna a felelősség terhét a vállamról.
Most már nem kellett többé elviselnem ezt a lógót, aki alig dolgozott, és alig keresett valamit, miközben az én pénzemből élt. Nos, úgy döntöttem, hogy megnézem, meddig fog Kasiával élni. Végül – hat hónap, kidobta, és azt hitte, hogy most már befogadom. Elküldtem, most fényűző életet él.
