Amikor a fiam úgy döntött, hogy férjhez megy, anyagilag is tudtam segíteni a fiatal párnak. Eladtam a háromszobás lakást, hozzáadtam a megtakarításaimat, mert egy egyszobás lakás is elég lenne neki. Magam is vettem egy egyszobás lakást, de tágasat, amit kétszobássá alakítottam.
Az eredmény egy kis hálószoba, egy kis nappali és egy tágas konyha lett. A fiam azonban úgy döntött, hogy nem veszi meg a lakást, mondván, hogy nincs értelme egy egyszobás lakást venni, hiszen ha jönnek a gyerekek, úgyis bővíteni kell majd. Ezért betette a pénzt a bankba, és megkérte magát és a feleségét, hogy költözzenek hozzám, amíg spórolnak a lakásra – kiszámoltam, hogy mennyi lenne a túlfizetésünk, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem éri meg nekünk.
Jobb most egy kicsit spórolni, aztán hitel nélkül vásárolni. Egyelőre nálad maradunk, ha nem bánod – érvelt a fiú elég értelmesen. És én sem voltam ellene, hogy eljöjjenek. Azt hittem, jól kijövünk majd egymással. Mindenkinek saját szobája lesz, és úgysem fognak itt élni velem egy életen át.
Kezdetben egy hónapig minden rendben volt. A menyemmel, Annával jól kijöttünk egymással, és a mindennapi életben nem voltak nagyobb konfliktusok. De ez valószínűleg addig tartott, amíg a menyem magabiztosabbnak nem érezte magát. Akkor kezdett karaktert mutatni, és Anna otthonról dolgozik.
Nem tudom pontosan, miből él, de a fia szerint jól keres. Csak számomra a munkája egy tortúra. Minden hang elvonja a figyelmét, minden zavarja. Én pedig napközben tévét akarok nézni, és amikor főzök, bekapcsolom a rádiót, hogy ne legyen unalmas. És elmosogatok, Anna nem mond nekem direkt semmit. De aztán odajön hozzám a fiam: “Anya, Anna dolgozik, miért zavarod?”
– Mivel zavarom? Még a szobádba sem megyek be! – Hát bekapcsolod a tévét, és a konyhában folyik a víz. A falak vékonyak, mindent hallasz. Anna megzavarodik, és most mit csináljak? Hagyjam el a házat egész napra, és sétáljak az utcán? A fiam azt mondja, hogy túlzok, de a szomszédban tudok tévét nézni. Azt mondja, így még szórakoztatóbb lesz mindkettőnknek – És nekem kell főznöm a szomszédban is?
A dolgozó felesége nem garnerálja a főzést, de rendszeresen eszik, és a fia szerint ez nem probléma. Az ételt este elkészítik, és néha rendelnek házhozszállításra. Nagyon érdekes megoldás. Azt hitték, hogy pénzt takarítanak meg, de a kiszállítással élelmiszerre fognak költeni. És az esti főzés sem felel meg nekem. Este a kedvenc filmem megy.
Kompromisszumként a fiam azt javasolta, hogy vegyek fejhallgatót. Mindent hallani fogok, és a házban csend lesz. Mindez nem tetszett, de úgy döntöttem, nem panaszkodom, és beleegyeztem. De a terv nem működött. Nem tudok sokáig fülhallgatóval járkálni, akkor nagyon fáj a fejem, ezért gondoltam, hogy napközben nézhetem a szomszédom műsorait. Hadd dolgozzon a menyem. De a neheztelése ezzel nem ért véget.
Továbbra is hangoskodtam. Csapkodom az ajtót, csoszogok a lábammal, hangosan beszélek a telefonba. Amikor a fiam megint bejött és megkért, hogy legyek halkabb, nem bírtam tovább. Mi ez az egész! A saját otthonomban lábujjhegyen kell járkálnom, és ritkábban kell levegőt vennem, hogy ne zavarjam kedves menyemet. Menjen el dolgozni egy irodába, mint minden normális ember, vagy üljön be valamelyik könyvtárba.
Megszidtam a fiamat, és azt mondtam, hogy nálam otthon úgy fogok élni, ahogy akarok. És ha nem tetszik nekik, elköltözhetnek, van pénzük. Jól csinálták – pénzt adnak nekik, beengedik őket, és még mindig biztosítják az összes feltételt. Ez nem túl sok – egy hete nem volt panasz. Persze igyekszem nem hangoskodni, elvégre az ember dolgozik, de már nem fogok repkedni a levegőben.
