A lányom tizenkilenc évesen ment férjhez, bár kértem, hogy gondolja át a döntését, és várjon, de ő másképp döntött. A férje sem volt túl idős – huszonegy éves. A fiatal pár a szüleihez költözött. A lány nem sokáig bírta ott, az anyósa minden nap kioktatta, a férje nem szólt közbe, és hozzám költöztek.
Bár nem szerettem ezt az együttélést, de nem volt más választásom. A lányom terhes volt, és ha bérelnének egy lakást, nem lenne miből megélni, és annyi mindent kellett venni a babának. Elkezdtünk együtt lakni, és én ritkán láttam a fiatalokat, mert reggel én magam is elmentem dolgozni, amikor ők még aludtak, este pedig nem voltak otthon.
A lány azt mondta, hogy dolgoznak, de nekem úgy tűnt, hogy valahol játszanak, mert nem jött pénz, pedig az én függésemből éltek. Amikor a lány már nyolc hónapos terhes volt, hirtelen elvált a férjétől. Senki nem mondta meg az okát, de nem is beszéltek egymással.
A gyermek születéséig nem tartották a kapcsolatot, majd kibékültek. Miután elhagyta a kórházat, a veje egy bérelt lakásba vitte. Nem akartam vele beszélni, mert valamiért nem is fogadott, összeköltöztek. Készpénzszegények voltak, én szinte az összes fizetésemet odaadtam, a nyugdíjamból éltem.
Vártam, hogy a vejem elkezdje eltartani a családot, de ő nem sietett. A lányomnak már nem mondtam semmit, mert minden szavamra sírással reagált. Hat hónapig éltek együtt, amíg a lányom vissza nem jött hozzám az unokájával és egy bőrönddel, és azt mondta, hogy nem jön vissza hozzá. A vejem többször jött, hogy kibéküljön vele, de nem engedtem be a házba, itt nem volt mit keresnie. A lányom sem akart vele beszélni. Aztán nem jött többet, majd a válás és a tartásdíj megítélése után teljesen eltűnt, mintha ott sem lett volna.
A válás óta eltelt egy év alatt egyetlen fillért sem küldött a gyereknek. A végrehajtók csak széttárják a kezüket, nem találják. Így hát csak magunkra számíthatunk. És így számolunk. Én dolgozom, a lányom vigyáz a babára és a házra, és várja, hogy helyet kapjon az óvodában.
Egyre nehezebben megy a munka, de nem tudom abbahagyni. Még ha otthon maradnék is az unokámmal, a lányom nem kap azonnal jól fizető állást, és az én fizetésemből is alig van elég. De az évek teszik a dolgukat. Már nem vagyok fiatal – hatvankilenc éves vagyok.
