Négy évvel ezelőtt elhagytam a családomat, elhagytam annak ellenére, hogy éveken át törődtem és jó voltam, elhagytam, elfelejtve a lányomat.
Ma, néhány évre visszatekintve nehéz felismernem, hogy nagyon rossz dolgokat tettem a feleségemmel és a lányommal, elárultam őket. Abban a pillanatban nem igazán értettem meg, hogy férjként és apaként velük kellene lennem, ehelyett igazi önző emberként viselkedtem.
Most 44 éves vagyok, a válást én magam kezdeményeztem. Egyszer a munkából hazatérve a küszöbről mondtam a feleségemnek, hogy beleszerettem egy másik nőbe. Az új szerelmem majdnem kétszer annyi idős volt, mint én, ő csak 26 éves, és én magam javasoltam a válást.
A feleségem nagyon szeretett, ügyesen megteremtette a családi légkört, megkönnyítette a mindennapokat, békés, kiegyensúlyozott életet éltünk. Én pedig beadtam a válókeresetet, visszanézés nélkül, erőszakosan elmentem, nem akartam rá hallgatni, felégettem a hidakat és mindent magam mögött. Hogy mit élt át akkor és mit él át ma is, azt csak Isten tudja.
Mint egy páva, úgy tártam szét a farkam egy másik előtt – fiatal, szép, aktív, vele úgy tűnt, hogy az élet ismét más színekkel játszik. A lányomról nem mondtam le, de nem áll szóba velem, bár még mindig segítek nekik.
De a fiatal feleségem csalódást okozott nekem. Kiderült, hogy nem az, aki az ismerkedéskor volt, és mint kiderült, én sem feleltem meg az elvárásainak. Én, aki szinte már “nagypapa” vagyok, kevés közös vonásom van a fiatal feleségemmel. Én nyugalomra és csendre vágyom, az otthon melegére, neki pedig szórakozásra, hangos társaságra.
A mi “fiatal” családunk a szakadék felé tart, különösen anyagilag. A feleségem pazarló! A vállalkozásom szép nyereséget termel, de a sok neki szükséges és felesleges vásárlás révén alig tudunk megélni.
Ráadásul az évek megviselik, fáradt vagyok, a szerelem elmúlt, és a gondolataim egyre inkább az első családom körül forognak. Szeretnék visszamenni az első feleségemhez, de sajnos, ahogy mondani szokták, kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba.
Nemrégiben a lányomnak volt egy régóta várt eseménye – egy barátnője eljegyezte magát, de nem hívott meg az ünnepségre. A lányom nem akart látni az ünnepségen, túlságosan haragszik rám, amiért megcsaltam és elhagytam a családot.
Sajnos túl későn jöttem rá, hogy csak az első feleségemet szerettem igazán, de ezen már nem tudok változtatni. Amikor a volt feleségemnek elmondtam az érzéseimet, valahogy elmosolyodott, azt mondta, hogy már nem hisz nekem, és nem akarja, hogy visszatérjek a családba. Kérem, hogy bocsásson meg nekem a tetteimért.
Azt mondja, hogy már rég megbocsátott, elfelejtett. Nem mond igazat… A jelenlegi feleségem pedig nem szereti a lányomat – még nincs közös gyerekünk, és azt sem tudom, hogy egyáltalán megéri-e nekem vele tovább élnem.
