A szüleim válása nagyban befolyásolta az életemet. És bár már felnőtt vagyok, még mindig érzem az esemény hatásait. A szüleim korán rájöttek, hogy nehéz együtt élniük, és 10 éves koromban elváltak. Anyám volt a válás kezdeményezője. Ezt azonban soha nem ismerte be, és minden problémájáért az apját hibáztatta.
Anyám állandóan panaszkodott, hogy apám elvitte a legjobb éveit, tönkretette a fiatalságát, meg minden, és én akkoriban még túl fiatal voltam ahhoz, hogy mindezt megértsem. Egyetértek azzal, hogy apám nem volt tökéletes, de megtehette volna válás nélkül, vagy legalábbis kölcsönös vádaskodások nélkül. Az én férjemmel sem tökéletesek a dolgok, de én inkább próbálom megoldani a problémákat, mintsem elmérgesíteni őket. A válás után anyám kategorikusan ellenezte, hogy találkozzam apámmal.
Ellene uszított, és mindent megtett, hogy elforduljak tőle. De én szerettem apámat, bármit is mondott anyám. Apám is szeretett engem, és folyamatosan kereste velem a kapcsolatot, titokban találkoztunk. Apám fizette rám a gyerektartást, és még plusz pénzt is adott, amennyit kellett. És bár anyám rágalmazta apámat, mégis ellenvetés nélkül elfogadta tőle a pénzt.
A 18. születésnapomra apámtól kaptam egy lakást, de ezt eltitkoltuk anyám elől, mert féltünk a reakciójától, és jó okkal, mert amikor anyám megtudta, akkora jelenetet rendezett, hogy nem tudtuk megnyugtatni. Anya azt mondta, hogy elcseréltem egy lakásra, és hogy nincs lelkiismeretem, én pedig annyira belefáradtam az egészbe, hogy meg sem próbáltam magyarázkodni.
Miért lenne bűntudatom csak azért, mert tartom a kapcsolatot a saját apámmal? Anya téved, de nem akarja beismerni. Apa mindig is a támaszom volt, és ez nem a pénzről szól. Nincs okom gyűlölni őt. Sokkal többet tett értem, mint az anyám.Az apámtól kapott lakás volt az, ami miatt végül konfliktusba kerültem anyámmal.
Azóta sem bocsátott meg nekem. Nem veszi fel velem a kapcsolatot, még a házba sem enged be. Anyukám szerint áruló vagyok, apukám pedig segített megnyitni a saját vállalkozásomat, így a karrieremre koncentráltam. Elegem van abból, hogy bocsánatot kérek anyámtól valamiért, amit nem értek. 7 évig nem tartottuk a kapcsolatot, nem jött el az esküvőmre. Nemrég pedig ő maga talált meg engem, mert problémák kezdődtek az életében. Anyukámnak nem sikerült férjhez mennie, és a férje meggyőzte, hogy adja el a lakást, hogy kifizesse az adósságait.
Most nincs se férje, se lakása. Anyám reméli, hogy befogadom őt, abba a lakásba, amit apám vett nekem, és amin összevesztünk. Vajon igazságos lesz-e apával szemben, ha most befogadja anyát ebbe a lakásba?
