Sajnos néhány hónappal ezelőtt meghalt a férjem, és most egyedül maradtam, mint később kiderült.
És mindezt annak ellenére, hogy van egy egyetlen felnőtt fiam, akit mindig is megbízható támaszomnak és a legjobb menedékemnek tartottam az életben. Most azonban az egyetlen fiam a saját életét éli, és már csak a feleségére hallgat, akivel a kezdetektől fogva nem jöttem ki jól. András már egyáltalán nem hallgat rám, soha nem kér tanácsot, nem érdekli, hogyan élem az életemet.
A menyem egyáltalán nem kedvel engem, ezt őszintén megmondtam a fiamnak rögtön, egyszerű ember vagyok. Nyugodt jellem vagyok, nem szeretek vitatkozni, mindig inkább hallgatok, de tudat alatt minden valótlanságot érzek. Nem is kell jól ismernem az illetőt. Elég, ha csak egy kicsit is beszélgetek vele, és máris mindent úgy látok, mintha nyitott könyvbe néznék.
Amikor Andrew elhozta hozzánk a menyasszonyát bemutatkozásra, az első pillanatoktól kezdve megértettem, hogy szándékainak egyetlen célja van: anyagiak. A menyem viselkedéséből csak az derült ki, hogy egy olyan kedvező jelölthez akar hozzámenni, mint a fiam, ő egy nagyon jó ember, és ezt már akkor is nagyon jól megértette.
Már akkor is próbáltam őt elszakítani tőle, sokat magyaráztam a fiamnak, hogy ki ő, de próbálkozásaim sikertelennek bizonyultak. A fiam házassága után igyekeztem kerülni a kapcsolatot a feleségével. Nehezen kommunikálok olyan emberekkel, akik nem tetszenek nekem, pedig nem akartam, hogy a fiamnak miattam problémái legyenek a családban. Úgy gondolom, hogy ilyen helyzetekben jobb nyíltan kimutatni, hogy számomra kellemetlen a kapcsolattartás ezzel a személlyel.
Nem avatkoztam bele a családjukba, így nem rontottam el a fiammal való kapcsolatot. Rögtön figyelmeztettem, hogy nagyon kevés kapcsolatot fogok tartani a feleségével, nehogy megsértődjön rám. Andrew gyakran jött hozzám egyedül, de karácsonykor mindannyian együtt találkoztunk.
A férjem távolléte után azt reméltem, hogy Andrew támogatni fog ebben a helyzetben, gyakrabban lesz mellettem. De idővel ritka látogató lett nálam. Mostanra odáig fajult a dolog, hogy karácsonykor a gyerekek nem is jönnek, csak telefonálnak a kívánságaikkal, és ennyi. Nem tartozom azok közé, akik ráerőltetik vagy panaszkodnak a sorsuk miatt. De azért párszor felhívtam Andrást vendégmeghívással. A fiam minden alkalommal megígérte, hogy eljön, de soha nem jött el, még egyszer sem.
Ezt egyetlen gyermek édesanyjaként nehezen tudom megérteni. Egész felnőtt életemet Andrew nevelésének szenteltem. A férjemmel mindig igyekeztünk mindent megadni neki, amit csak tudtunk. A jó oktatás nagy befektetést és törődést igényelt a részünkről. Soha nem engedtük meg magunknak, hogy a fiunk kárára túlzásokba essünk.
És most kiderült, hogy idős koromra teljesen haszontalanná váltam számára, nincs ideje rám! Megértem, hogy mindezzel a menyem a fiamat uszítja ellenem. De egy felnőtt embernek legyen saját véleménye és hozza meg a saját döntéseit, én nem vagyok idegen számára, az anyja vagyok, és biztos voltam benne, hogy jól neveltük az egyetlen fiunkat.
Hogyan tudom most visszaszerezni a figyelmét? Megértem, hogy a felesége számára idegen vagyok, de neki szülőanyja vagyok. Gondoskodni fog rólam öregkoromban, ha most így viselkedik? Számíthatok rá, vagy keressek most más megoldást?
