Június elején volt a születésnapom. Nem akartuk különösebben megünnepelni, ezért nagyon meglepődtem, amikor anyósomat láttam a küszöbömön. Egy kis bőrönd volt a kezében, és először azt hittem, hogy ennyi ajándékot hozott nekem, de azok az ő dolgai voltak.
Mint később kiderült, anyósom úgy döntött, hogy elhagyja a férjét. Bár harmincöt évig élt vele, minden bohóckodása ellenére minden tetszett neki. És most hirtelen úgy döntött, hogy el akar válni. Az anyósom úgy gondolja, hogy joga van velünk élni, mert egyszer ő maga vette ezt a lakást, és a fiának adta a huszadik születésnapjára.
Öt éve házasodtunk össze, és azonnal beköltöztünk ebbe a lakásba. Szépen felújítottuk, a mi ízlésünk szerint berendeztük. Most babát várok, anyósom azt mondja, most már hasznunkra lesz. Segíteni fog a babával kapcsolatban. A lakás nem nagy – ez egy stúdió, alapvetően egy egyszobás lakás. Egy nagy konyhával, amely a nappalival van összekötve, ahol most az anyós lakik.
Persze, ez nagyon kényelmetlen. Az anyósom reggeltől estig tévézik. Reggel hétkor felébred, füves hangokat ad ki, járkál, ajtókat csapkod. A férjemnek könnyebb – ő az anyja. Én pedig nem érzem magam a helyemen, az ilyen élet kényelmetlen számomra. Amikor az apósa hív, nem veszi fel a telefont.
Megkértem a férjemet, hogy kérdezze meg az anyját a terveiről. Hogy szándékozik-e hazatérni. És ő azt válaszolta, hogy velünk fog élni, mert a lakás az ő nevére van bejegyezve Egyébként ez a tény ismeretlen volt számomra, és amikor nemrég megtudtam, kicsit meglepődtem, de nem aggódtam különösebben.
És most, hogy az anyósom úgy döntött, hogy elválik, megértem, hogy ő a felelős, nem én. Talán ezért is hallgat a férj, azt mondja, hogy az anya úgyis sokáig bírta, mert az apa nehéz természetű. Takarított, főzött, meghitt légkört teremtett, és a tökéletes család benyomását keltette a barátai körében. Számára fontos volt, “mit szólnak majd az emberek!”
Anyósa minden félreértést eltitkolt, a látszat kedvéért mosolygott. És most, hatvanöt évesen úgy döntött, hogy valami apróság miatt elválik. Eljött hozzánk. A válás természetesen vagyonmegosztással jár. De az anyós azt mondja, hogy nem akar tőle semmit. Van két lakásuk és egy telkük! Az a lakás, ahol mi lakunk, és egy másik kétszobás lakás, drágább, egy régebbi, jól karbantartott környéken. Ott most apósom lakik egyedül. A telek sem drága, csak a neve.
Egy faház, minden kényelem nélkül, tökből készült ágyakkal. Víz egy vödörben, kényelem odakint, hozzáférés messziről. Öt évvel ezelőtt anyósom megpróbálta eladni, de nem talált rá vevőt, még nevetséges fillérekért sem. Aztán elkezdte maga gondozni a telket, és valahogy belekeveredett. Örömmel megy oda. Virágokat ültetett, ribizlit és almát szed. Valószínűleg így fognak osztozkodni: az anyósé lesz a telek és a mi lakásunk, az apósé pedig a nagy lakás.
És mi lesz velünk? Mondtam az anyósomnak, hogy ők csak magukra gondolnak! A szüleim meghívnak, hogy maradjak náluk, azt mondják, segítenek a babával. Ultimátumot adtam a férjemnek: vagy az anyja jön haza, vagy én megyek a szüleimhez.
