Mása négy évvel ezelőtt kérte a válást. A lánya mellett a karjaiban maradt egy csomó borrs. Nem volt munkája. Hamarosan be tudta perelni a férje vagyonának egy részét, és feljelentést tett a hatóságoknál.
A pénzből egy kis lakást vásárolt. Beíratta a lányt egy óvodába. Ezekben a nehéz években egyetlen ember volt mellette – az édesanyja. Kész volt segíteni bármiben, amire szükségem volt. Mondhatni, hogy teljesen a vállára vette az unokája nevelésének felelősségét.
– Még a kollégáim is irigyeltek. Egyikük egyenesen azt mondta nekem, hogy a gyerek teherré vált számára, mert az anyja és az anyósa nem volt hajlandó elvinni az unokáját hozzájuk, még egy estére sem. Mása nagyon hálás volt az anyjának, de soha nem élt vissza a segítségével.
Néhány hónappal ezelőtt Mása találkozott Antonnal. Az irodájukban kapott munkát, gondoskodó, udvarias és nagyon érdekes volt. Egy nap Mása mesélt az anyjának Antonról.
“És el kellett felejtenem a vele való kapcsolatomat!” – Megőrültél? Nem volt elég neked egy idióta? Miért kell ez neked? Élj békében! Beszélj a lányoddal! Nem lát téged éjjel-nappal. De Antont nem is ismerte.
Mashának még nem volt ideje bemutatni őket. “Anya, nem szégyelled magad? Van neki lakása? Nincs? Dehogynem! Nincs hol laknia, úgyhogy talált egy megfelelő lehetőséget.” – Anya, hagyd abba! Anton egy gyönyörű lakást bérel a munkahelye közelében. Nem tud a lányáról, és még nem tartja szükségesnek, hogy saját lakást vegyen.”
Be kellett volna mutatnia neki a lányát. Akkor megtudtad volna, miért van szüksége rád – vagy miért nincs igazán szüksége rád. Kinek van igaza ebben a történetben? Kinek az álláspontja áll közelebb hozzád? Mit tanácsolna Máriának ebben a helyzetben?
