Az autók olyan lassan haladtak, hogy még az arra járó járókelők is megelőzték őket. Anna ránézett a navigációra, és rájött, hogy még legalább egy óra vezetés van hátra. Hogy valahogy elterelje a figyelmét, felhívta a férjét
– Drágám, hol vagy? – kérdezte Anna. – Hol lehetnék – válaszolta dühösen Ádám
– Természetesen a munkahelyemen. Hol máshol lehetnék – dugóban ragadtam – mondta Anna sóhajtva, és körülnézett
– Azért hívtál, hogy szólj, hogy dugóban ragadtál? – mondta dühösen Ádám.
– Nem csak azért – felelte Anna halkan -, azért is hívtalak, hogy elmondjam, szeretlek.
Te vagy az én nyuszim, te vagy az én cicám. Tudod, hogy mennyire szeretlek?” Ezt mondva Anna körülnézett. Képzeld el a meglepetését, amikor meglátta, hogy Ádám elsétál a kocsija mellett, és telefonál.
– Anna, elvonod a figyelmemet – mondta Ádám, jobbra fordult, és elsétált Annától – vajon mitől vonom el a figyelmedet?
– Anna szigorúan megkérdezte. Rájött, hogy Ádám hamarosan eltűnik a látóteréből, ezért leparkolt a kocsival és kiszállt. Ádám besétált a kávézóba. Anna követte őt – Találkozóm van. Ennyi az egész. Nem tudok többet beszélni.
Már most furcsán néznek rám.” – suttogta Ádám, miközben leült az asztalhoz a nő mellé – “Mit tegyek? – gondolta Anna, és a lehető legtávolabb ült le, de úgy, hogy láthassa Ádámot és a nőt, aki most vele volt, boldog mosollyal az arcán. ‘Ezt már annyiszor láttam a moziban’ – gondolta Anna – “de soha nem gondoltam, hogy ez velem is megtörténhet.
Kiderült, hogy nem csak mások, hanem a férjem is félrelép, szóval csak menjek el, és essek túl rajta? És mondjam meg neki otthon, hogy mindent tudok és elválunk? És hány problémát kell egyszerre megoldani.
A birtok felosztása és így tovább.” Ekkorra a virágárus már egy kosár piros és fehér rózsát vitt el Ádám asztala mellett. Ádám hét vörös rózsát vett a szerencsés nőnek:
“Hűha. Vörös rózsák – gondolta Anna -, már nem is emlékszem, mik azok. Még jó, hogy nincsenek gyerekeink. De mi van, ha… Anna hirtelen nagyon vidám lett. Tárcsázta a férje telefonját – mi mást?
– Fontos híreket, drágám – mondta dühösen Ádám. – Fontos híreket, drágám – mondta Anna.
– ‘Gyermekünk lesz.’ Anna ekkor már bánta, hogy nincs nála a távcsöve. Szerette volna tisztán látni a férje arcát – Ó, drágám, sajnálom – mondta Anna.
– Majd visszahívlak – kezdett valamit mondani Ádám a nőnek, akinek boldog mosoly ült ki az arcára.
A férfi arca komoly volt. Sokat gesztikulált. Anna látta, hogy a nő arcáról fokozatosan eltűnik a mosoly, és az arca dühössé válik. A rózsákat az asztalra dobta, és távozott. Adam meg sem próbálja megállítani. A helyén marad:
“Ez minden? – gondolja a csalódott Anna. – Ilyen gyorsan? Csak ki kellett találniuk egy babás történetet, és kész? A románcuknak vége volt? Hát, nem is olyan érdekes, mint képzeltem.” Adam a kávéját iszogatta, és a telefonját nézegette. “Várja, hogy felhívjam”.
– Anna gondolta, és öt perc múlva felhívta. Azt mondta, hogy már úton van hazafelé, és este, amikor hazaér a munkából, majd mindent részletesen elmond neki. Még kora este volt, ezért Anna úgy döntött, hogy sétálni megy. “Mi van, ha – gondolta Anna – ez az egész egy jel a magasból?
Tudod, mint egy célzás nekem. Hogy itt az ideje, hogy anya legyek. Végül, milyen gyorsan reagált a híreimre. A dühös arca és az asztalra dobott vörös rózsák… Ez sokat elmond.
De ha komolyan gondolták volna, akkor is így viselkedett volna? Persze, hogy nem. És nem dobott volna virágot, ha a férfi nem mondja meg neki, hogy vége van közöttük. Anna leült a tévé elé, és fagylaltot evett. Már elhatározta magát.
Még el sem ment Ádámhoz, amikor meghallotta, hogy érkezik, és csak akkor nézett rá, amikor belépett a szobába. Rengeteg vörös rózsa volt a kezében. Anna meg sem tudta számolni őket
– Drágám, olyan boldog vagyok – mondta Ádám -, ez olyan csodálatos. Mi az? Fiú vagy lány?
– Még korai lenne megmondani – mondta Anna közömbösen, közömbösen fogta a virágokat, és egy magas vázába helyezte őket.
– Valóban – értett egyet Ádám -, ez nem számít. Egy fiú jó lesz. Egy lány még jobb. “Olyan édes, amikor nem hazudik” – gondolta Anna, és úgy nézett a férjére, mintha most látná először.
– Megbocsássak neki, vagy mi legyen? Rendben. Megbocsátok neki. Majd meglátjuk, milyen lesz apaként.” Ádám úgy érezte, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy Anna megtudta, hogy anya lesz, és elmondta neki, sokat változott a hozzáállása. Már nincs meg benne ugyanaz a melegség és szeretet.
Már nem hívja őt nyuszinak vagy cicának, de Adam azzal nyugtatja magát, hogy minden nő ilyen változásokon megy keresztül, amikor anyává válik, és boldog férjnek és apának tartja magát.
