Három éve házasodtam meg. Két évig jártunk, mielőtt összeházasodtunk. Szentpétervárról Moszkvába költöztem tanulni, mert az egyetem, ahová be akartam kerülni, nem volt elérhető a városomban. A férjem akkor már dolgozott, és a moszkvai régióból költözött Moszkvába. Egy jó cégnél dolgozott, amely közel volt az egyetememhez. A hosszú szünetben gyakran sétáltam az egyetem melletti parkban.
Ott találkoztam Artemmel, és úgy esett, hogy egy nap úgy döntött, meghív egy teára, mert kint hideg volt. Először visszautasítottam, de aztán meggyőzött. Hat hónap után megkért, hogy éljek vele, és én örömmel beleegyeztem. Béreltünk egy egyszobás lakást, nem messze a munkahelyemtől és az egyetemtől.
Minden rendben volt, sőt tökéletes. Találtam magamnak egy olyan munkát, amit össze tudtam egyeztetni a tanulmányaimmal. Elkezdtünk pénzt gyűjteni a lakásunkra. Úgy döntöttünk, hogy jelzáloghitelt veszünk fel, és már majdnem összegyűjtöttük a pénzt az előlegre.
Hitel és jelzálog nélkül nagyon nehéz azonnal lakást venni. Úgy döntöttünk, hogy ha mindketten jól keresünk, akkor helyes, ha nem spórolunk. Jelzáloghitelt vettünk fel egy kétszobás lakásra, és egy hónappal később összeházasodtunk. Már gondolhattunk a jövőre és a gyerekeinkre, mert volt lakásunk.
Terhes lettem. Nagyon vártuk a babát. Csak egy probléma volt – a férjem rokonai. Majdnem minden hónapban eljöttek hozzánk látogatóba, és legalább három napot maradtak. – Ugye nem bánja, hogy jövünk?
Nagyon szeretjük a házát, és nagyon hangulatos. A fiunk most fejezi be az iskolát, és a fővárosban akar egyetemre menni. Remélem, nem bánja, ha legalább néhány hónapig önöknél lakik – mondta a férfi nagynénje. Terhes vagyok, és nehezen állok egész nap a lábamon.
Nem tudom, hogyan magyarázzam el nekik, hogy ne jöjjenek többet hozzánk, mert nehezen viselek mindent, de úgy döntöttem, hogy beszélek a férjemmel. Hadd oldja meg a problémát a rokonaival. Persze, ne legyen bátorságuk.
