Apámra alig emlékszem. Mindig anyámmal éltünk. Amikor 12 éves voltam, anyám másodszor ment férjhez. Elvileg meg lehetett érteni.
De a férje nem fogadott el, ezért a nagymamámhoz kerültem. Anyámtól nem kaptam segítséget – az egész élete a férje körül kezdett forogni, és a nagymamámmal együtt a nyugdíjából éltünk.
Nagymamának nem tetszett apa választottja, de szerencsére ez az ellenszenv rám nem volt hatással. Küllemre nagyon hasonlítok apára, így nagymama vigaszt talált bennem. Szerényen, de harmóniában éltünk.
Nagymama egyszerre lett apa és anya számomra. Nagymama mindig mellettem volt és támogatott. Nagymama akkor halt meg, amikor másodéves voltam az egyetemen. Nagymamámnak rajtam kívül nem volt más rokona, és a nagymamám háza rám szállt.
Miután átvettem az örökséget, anyám meglátogatott. Elkezdett meggyőzni, hogy cseréljünk lakást. Mert ő és a férje szűkösen élnek egy kétszobás lakásban, és szerinte nekem magamnak sincs szükségem nagy térre egy nagy házban. Az elutasítás hallatán anyám felháborodott:
– Én vagyok az anyád! Én szültelek és neveltelek fel! Hálásnak kellene lenned nekem! Nem is hallgattam rá: – Nagymama nevelt fel! Nem téged. Kidobtál a házból, amikor összeköltöztél a második férjeddel.
Nem tartozom neked semmivel! Elment, megsértődött rám, és legközelebb még 5 évvel később is találkoztunk. Megházasodtam, és született egy fiam. A férjemmel a nagymamám házában laktunk. Békésen éltünk, veszekedés nélkül.
Egy egészséges gyermek, normális jövedelem – egy normális, átlagos család. Anya megjelenése nagy meglepetés volt. Nem akartam beengedni a házba. Nem így kell ezt csinálni: nem hagyhatod el a gyerekedet, hogy aztán sok évvel később felbukkanj az otthonukban.A fiú kijött a szobából és megkérdezte:
– Anya, ki ez a néni? Anya gyorsan kezdeményezett: – Én vagyok a nagymamád. Engem is meghívsz vendégségbe? Mert anyukád kirúg engem – nem ismerlek. Anya, ő tényleg a nagymamám? Miért nem mondtál róla semmit? – kérdezte a fiú, – Napsugár, menj a szobádba.
Majd később mindent elmagyarázok neked, – becsuktam a szoba ajtaját, és anyámhoz fordultam, – Miért jöttél? Csak ne mesélj nekem hirtelen felébredt anyai érzésekről. Leült a küszöbre és sírni kezdett. Elmondta, hogy a férje megcsalta.
Hogy lakást akartak venni, de aztán eladták. A férfi pedig fogta a pénzt és elszökött. És most nincs hol laknia, és úgy döntött, hogy van egy lánya, aki egy nagy házban lakik – én itt maradok.
Az én lányom vagy, nem fogsz az utcán hagyni, nem tudtalak rosszul nevelni. A te házadban fogok élni! Csak azért, mert én szültelek meg téged! Hagytam, hogy itt maradjon éjszakára – bizony, nem dobtam ki a semmibe éjszakára.
Felhívtam Anna nénit, anyu szülőtestvérét, aki a faluban lakik. Anna néni, anyával ellentétben, soha nem hagyta abba a beszélgetést, és elintéztem, hogy a férjem holnap elvigye hozzá anyámat. Vidéken mindig szükség van dolgos kezekre, cserébe lakást kapnak.
Ha anyám azt hitte, hogy készenlétben fog élni a házamban, mintha semmi sem történt volna, akkor tévedett. Nagyanyám váltotta fel anyámat, aki elhagyott engem. Anyám vonakodva és vádaskodva hajtott a faluba – Minek ez velem? Elvégre én vagyok az anyád! Hálátlan lány vagy.
