A férfi apodiktikus és aggodalmaskodó volt, fegyelmezte és munkával terhelte, soha nem kényeztette el kedves szavakkal vagy ajándékokkal. Egyetlen öröme az életben a fiai voltak. Igor és Dániel jó, csendes fiúkká nőttek fel, akik nagyon szerették és sajnálták az édesanyjukat. Igyekeztek mindenben segíteni neki, hogy apjuk ne kiabáljon vele. Ők még nem tudták megvédeni, még fiatalok voltak. Ahogy telt az idő, Grazyna egyre törékenyebb, gyengébb és betegebb lett.

Grazyna a falnak támaszkodva lépett be a szobába. Nem érezte magát túl jól, és még borscsot kellett főznie.Az emberei imádták enni, akárcsak az összes ételét. Szeretett főzni, mert tudta, hogy a teljes szívét beleadta, és hogy értékelik. Elmosolyodott, amikor a fiaira gondolt, és rögtön összeráncolta a homlokát, mert eszébe jutott a férje. A férje nagyon nehéz jellem volt. Az ő döntése alapján házasodtak össze.

Amikor a lány tizennyolc éves volt, eljött megkérni a kezét az apja előtt, és határozottan kijelentette, hogy elveszi a legidősebb lányukat. Már régen felfigyelt rá, szerény volt, ami megfelelt neki. Úgy vélte, minél karcsúbb egy lány, annál jobb, mert kevesebbet eszik. A szülei nem voltak gazdagok, ezért úgy döntöttek, hogy ősszel férjhez adják.

A férfi apodiktikus és aggódó volt, fegyelmezte és munkával terhelte a lányt, soha nem kényeztette el kedves szavakkal vagy ajándékokkal. Egyetlen öröme az életben a fiai voltak. Igor és Dániel jó, csendes fiúkká nőttek fel, akik nagyon szerették és sajnálták az édesanyjukat. Igyekeztek mindenben segíteni neki, hogy az apja ne kiabáljon vele. Megvédeni még nem tudták, túl fiatalok voltak.

Ahogy telt az idő, Grazyna egyre gyengébb, gyengébb és betegebb lett.Reggelente egyre nehezebben kelt fel az ágyból, korán lefeküdt, és minden tevékenységtől szédült és gyengült. A férj dühös volt, hogy a felesége pihen ahelyett, hogy dolgozna. De aztán látta, hogy a nő nem színlel, hívta az orvost, sajnos már késő volt, az orvos azt tanácsolta, készüljön fel a legrosszabbra. Grazyna megkérte a fiúkat, hogy hívják fel a nővérét, Editet.

Edith már felnőtt nő volt, de még nem talált vőlegényt. Nagyon hasonlított az apjára – zömök, magas és erős volt. Nem hasonlított a karcsú Grazynára. A falubeli fiúk azzal viccelődtek, hogy fátylat borítanak a tartályra, és kijön Edith, a menyasszony. A lány nem szomorkodott emiatt, velük együtt nevetett.

Hiányzott neki a családi élet és egy szerető férfi, de igyekezett alázattal kezelni a magányt, jött a nővére, és leült a nővére ágya mellé, elrejtette a könnyeit, hogy ne bosszantsa fel. Ekkor Grazyna férje belépett a házba, megállt az ajtóban, és rosszkedvűen zihált, ahogy Edith alakját nézte: – Nővér – mondta nehézkesen -, már nincs sok időm hátra ezen a világon, érzem, hogy hamarosan elmegyek.

Szeretném megkérni, hogy segítsen a férjemnek a fiúk nevelésében. Nehéz lesz nekik női kéz, anya nélkül. Te nem mostohaanya leszel, hanem egy második anya. Születésük óta mellettük vagy. Férj, ugye nem ellenzed, hogy együtt neveljük a gyerekeket? A férj sokáig nézte felesége húgát. Egy nagydarab, egészséges nőre nagy szükség van egy olyan házban, ahol sok a munka. Hangosan mondta: – A gyerekek érdekében bármire kész vagyok, ha a nő beleegyezik.

Csak azt nem vette észre, hogy Edith szemében baljós fény villant fel. Lehajtotta a fejét, és bólintott – Grazyna nem élt sokáig. Egy nap egyszerűen nem ébredt fel. Negyven nappal később a férje és Edith szerényen összeházasodtak, és elkezdtek együtt élni. Az asszony igazán szorgalmas volt, a férfi pedig elégedett. A fiúk, bár hiányzott nekik az anyjuk,

Edittel együtt elfelejtették, milyen fájdalmas élményben volt részük. Hamarosan az asszony úgy érezte, hogy lesz még egy gyermekük. Elhatározta, hogy csökkenti a munkáját, hogy a terhesség jól menjen. A férj észrevette, hogy a felesége nem dolgozik keményen, leült egy fotelba pihenni, és siránkozni kezdett: – Nem foglak etetni, lusta vagy! Miért nem mész még mindig a kertbe hintázni? Edith ekkor vasmarokkal megszorította az öklét, felállt, tetőtől talpig végignézett a férfin, magasabb volt nála, és hideg, határozott hangon azt mondta:

– Kérj tőlem bocsánatot, különben olyan szilvafoltokkal az arcodon fogsz járkálni, hogy a kollégáid nem fogják abbahagyni a nevetést.Életem végéig megfizetek neked a húgomért. És hiába sértegeted a fiúkat, bánj velük tisztelettel, ők a te fiaid. És ő azonnal kedvesen elmosolyodott: – Gyermekünk lesz. Hozz egy kis hideg narancslevet, szeretném meginni. A férfi egy pillanatig gondolkodott, aztán megdörzsölte a kezét, ahol a felesége erősen ölelte, és bólintott: – Jól van, halam, micsoda öröm!

Üljetek le, pihenjetek, elszaladok gyümölcsléért. Aztán elment gyümölcsléért, a fiúk pedig odaszaladtak Edithez, és szorosan megölelték. Azóta hatalmas változás történt, a férfi megnyugodott, és békében éltek.Néha csak elfelejti, de akkor Edith halkan odasúgja: – Emlékeztetlek a húgomra?

És minden újra nyugodt, és a házuk tele van csenddel és kölcsönös megértéssel. Egy nap a kollégái megkérdezték tőle, hogy hogyan lehet, hogy ennyire megváltozott, mire ő csak halkan sóhajtott:

– Egy tankkal nem lehet harcolni. Csak jó feleségem van.” Megnyugodott, és reménykedve remélte, hogy senki sem jön rá, mi volt az igazi oka.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *