Egész életemben arról álmodtam, hogy nagy, barátságos és erős családom legyen. Egyszer az életben férjhez menni és gyönyörű gyerekeket nevelni a férjemmel. Harmóniában és megértésben élni, hogy a boldogság minden nap jelen legyen az otthonunkban.
Általában semmi rendkívüli, szerintem minden lány erről álmodik, mindenki családi boldogságra és melegségre vágyik. Az első férjemmel akkor találkoztam, amikor negyedéves voltam az egyetemen. Ő volt az a fiú, akivel az ember az estéit szeretné eltölteni és minden nap köszönteni a hajnalt, és váratlanul megkérte a kezem, hogy éljünk együtt.
Bár a szüleimnek nem tetszett, valahogy akkor beleegyeztem. Elkezdődött a mindennapi élet. Néha úgy tűnt, hogy nem illünk össze, és elsiettük a döntést, de a szomorú pillanatok sokkal kevesebbek voltak, mint a kellemesek. De akkoriban fiatal és boldog voltam, még az anyagi nehézségek ellenére is.
A munkával mindig voltak gondjai. Két év után megkérte a kezemet, mondván, hogy igazi boldogság lenne számára, ha a felesége lennék. Nos, nem mondom, hogy teljes meglepetés volt számomra, de megtörtént – az én Ádám, a férjem akar lenni. A boldogságom végtelen volt. Aztán elkezdődtek a beszélgetések a gyermekvállalásról. Nagyon szerettem volna, és támogattam a férjem vágyát, hogy szülők legyünk, és igazi családot alapítsunk.
Sokáig nem volt gyerekünk. Aztán a férjem elvesztette a munkáját, nagyon szomorú voltam és teljesen kiábrándultam mindenből, és most itt a meglepetés, terhes vagyok. Ádám azonnal megígérte nekem, hogy talál munkát. És elkezdett lépéseket tenni. Közben folytatta az alkalmi munkát.
Autószerelő volt, az ilyen kezekre mindenhol szükség van, de sajnos nagyon keveset keresett. Annyira vártam a babát, hogy körülöttem minden jelentéktelennek tűnt.
Egy nap észrevettem, hogy Ádám még később jön haza a munkából, mint korábban, ami korábban soha nem fordult elő. Mindig megvártam őt. Az érzés, hogy nincs elég pénzem, egyre jobban zavart.
A baba születése után teljesen megváltozott a hozzám való hozzáállása. A férjem úgymond átállt. Hová tűnt az én Ádám, aki mindig segített nekem? Aki mindig hazajött a munkából, hogy a lehető leghamarabb találkozzunk. Most minden pont az ellenkezője volt. Sajnos.
Elkezdett napokra eltűnni. Egyedül egy kisgyerekkel, otthon ültem és vártam, hogy visszatérjen. Az utolsó csepp volt a pohárban, amikor elköltötte az összes pénzemet a bankkártyámról, mondván, hogy elvesztette vagy elkeverte, és másfél éjszaka után maga hívott fel, hogy hazavigye.
Másnap reggel összeszedtem minden holmimat, és elmentem anyámhoz. Több mint egy évbe telt, mire rájöttem, hogy nem ő a támaszom, és örökké én oldom meg a problémáit!
Még azután is, hogy Ádámmal egyszerűen elváltunk, többször fordult hozzám segítségért. Természetesen soha nem utasítottam vissza, hiszen végül is ő volt a gyermekem apja. Nagyon szerettem ezt az embert, ő a gyermekem apja, és mindig azt hittem, hogy az ember egyszer házasodik meg.
Sajnos nem tudtam olyan férjet választani, aki ugyanúgy vágyott arra, hogy boldog házasságban éljen a feleségével és a gyermekeivel. Sajnos nagyot tévedtem. És pár év múlva megértettem. A férjem még a válás előtt talált egy másik nőt, még a házasságunk alatt ismerkedett meg vele.
Most már házasok, saját családjuk van, és nem értem, hogy miért így bánt velem? Hiszen jól éltünk, mindenben segítettem neki, még akkor is, amikor keveset keresett, mindig igazi támasza voltam, mindenben támogattam. És cserébe csak árulást kaptam.