– Megőrültél, mi történt veled, Andrew? Soha nem szóltál semmit arról, hogyan főzök, és most hirtelen elkezdtél panaszkodni – Nem én beszélek, hanem az anyám, aki folyton erről beszél.
– Hát persze, ő is beleszól, most már tudom, honnan jönnek az ilyen beszélgetések. Körülbelül egy évvel az esküvőnk előtt anyósom az ötvenedik születésnapját ünnepelte, a neve egyébként Helena Benjaminovna – hát, már komoly kor, nem?
Amikor meghallottam, hogy otthon akar ünnepelni, úgy döntöttem, felajánlom neki a segítségemet, miért ne segíthetnék egy idősebb nőnek mindent megszervezni – Mondja, minek ez a nagy ünneplés, Helena Beniaminowna? Tisztában vagy vele, hogy utána hegyekben állnak majd a mosogatni való edények, és az előkészületek több órát vesznek igénybe? Ha akarod, megszervezem neked a munkahelyemen, nagy kedvezménnyel.
Egy nagy étteremben voltam üzletvezető, így a rokonoknak, akik nagy nyaralásra jöttek ide, nagy számlákkal, jó kedvezményt tudok csinálni. Ha tudtam volna, hogy mit okoznak a szavaim, elvetettem volna az ötletet – Köszönöm, persze, de csináljuk így. Mivel felajánlottad, hogy segítesz, vegyél meg mindent, ami ezen a listán szerepel, és gyere el hozzám, főzz az utasításaim szerint, így fogjuk csinálni, rendben?
Eljött a nap, amikor az egész napom anyósom konyhájában telt el, és ő folyton jött, kóstolgatott, érdeklődött, figyelt. Akkor úgy tűnt, hogy minden rendben van, mindenki élvez mindent. Hat órakor mindenki elkezdett gyülekezni az évfordulóra, én pedig, aki reggel hat óta álltam a konyhában, nagyon fáradt voltam, és csak aludni akartam, az egész napot ezzel töltöttem.
Inkább nem vendég voltam, hanem pincérnő, ide-oda ténferegtem, hoztam, szolgáltam, ide-oda. Tálcákat hoztam ki, poharakat tettem ki, tányérokat helyeztem el, és ahogy ismét végigmentem a folyosón, hallottam, hogy anyósom azt mondja Andrásnak:
– Nem ízlik, ugye? Látom, egyáltalán nem ért semmihez, még egy egyszerű salátát is elrontott, túlsózott. Borzasztó, fiam, mit állt elém, és mondta, hogy minden jól sikerül, mindent kipróbált, minden ízlett neki, és én is megkóstoltam, ahogy főztem. Visszamentem hozzájuk, leültem anyósom mellé, és amikor megkóstoltam a salátát, rájöttem, hogy valójában nagyon túl van sózva, minden mellette hihetetlenül sós volt.
És akkor megértettem, hogy szándékosan elrontotta az ételemet, de miért tette ezt? Akkor még nem értettem, ezért bocsánatot kértem, és egyszerűen elmentem. Próbáltam elengedni a helyzetet, és akkor hallom a férjemtől, úgy egy hónappal az eset után, vacsorázunk, és azt mondja nekem: – Sajnálom, Léna, de egyelőre nem hiszem, hogy lesz esküvő, előbb tanulj meg főzni, aztán beszélhetünk az esküvőről, oké?
Mit hallottam, gondoltam, elvégre ő már majdnem a férjem – Megőrültél, mi történt veled, András? Soha nem szóltál semmit arról, hogyan főzök, most meg hirtelen elkezdtél panaszkodni – Nem én beszélek, hanem az anyám, aki folyton erről beszél. – Hát persze, ő is beleszól, most már tudom, honnan jönnek ezek a beszélgetések – Ez az ügy miatt van? – Hát, igen… – És anyukád volt az, aki azt mondta, hogy mondd, igen – Azt hiszem, igen.
Csak valahogy nem tudok neki ellentmondani, elvégre anyáról van szó, és nemsokára még a születésnapja is lesz, szeretné, ha ott lennél – Igen, ne számíts rá, András, ha el akarod halasztani az esküvőt, tedd meg, de ha így bánsz velem, nem fogok teríteni. Alapvetően így ért véget a kapcsolatunk, neki mindent az anyja dönt el, hagyja és vegye el az anyját. Hála Istennek, végre megtaláltam a szerető férjemet, aki szeret és értékel mindent, amit teszek.
