A férjemmel rögtön az egyetem után összeházasodtunk. Két fiam született, akik ma már felnőtt férfiak, és saját családjuk van.Amikor azonban a gyerekek még kicsik voltak, észrevettem, hogy a férjem elkezdett más nők után nézni.
Később rájöttem, hogy ő az a fajta férfi, aki nem hagy ki semmilyen lehetőséget egy nővel. Ahogy a gyerekek felnőttek és főiskolára mentek, a férjem és én idegenek lettünk egymás számára. Csak a gyerekek kedvéért tűrtem a viszonyait, hogy ne aggódjanak, de amikor felnőttek, rájöttem, hogy semmi sem köt hozzá. Követeltem a válást.
Felosztottuk a lakást, és külön utakon jártunk, én pedig csendben, magányosan éltem. Néha a férjemre gondoltam, elvégre annyi éven át együtt éltünk. Szomorú voltam, hogy még az ünnepek alatt sem emlékezett rám, nem hívott, nem írt.
Csak a fiainkkal tartotta a kapcsolatot. A gyerekek megértették, hogy már semmi közös nincs bennem vele, ezért igyekeztek nem beszélni velem az apjukról. Tizenkét év telt el, amikor hirtelen kopogást hallottam az ajtón. Kinyitottam, és…. egy pillanatra nem kaptam levegőt. A férjem ott állt.
Sokat öregedett ez idő alatt. Nyilvánvaló volt, hogy beteg, hogy valami komoly baj van vele. Egy darabig csendben álltunk, aztán behívtam a házba. Eleinte nem ment jól a beszélgetés.Annyi kimondatlan szó volt, és most nem tudtunk semmit sem mondani.
Egy második csésze tea után a férjem végre beszélt az életéről. Nem volt stabilitás az életében. Napról napra vad életet élt. Aztán megromlott az egészsége, és nem volt hová mennie. Aztán megkérdezte, hogy van-e esély arra, hogy újra együtt legyünk.
Bocsánatot kért azokért az évekért és a fiatalkori árulásokért, és én nem is tudom, mit tegyek. Egyrészt 12 évig nem beszéltünk, nem hívott, nem érdeklődött felőlem. Talán azért, mert esélyt akart adni nekem, hogy új életet kezdjek a múlt nélkül.
Másrészt ő egy beteg ember, és egyáltalán nem vagyok közömbös a sorsa iránt. A legszebb éveket éltem vele, ő a gyermekeim apja, az első és utolsó szerelmem. Még nem adtam neki végleges választ. Azt mondta, hogy gondoljam át. Így hát most ülök és gondolkodom, mérlegelve az összes pro és kontra érvet.
