Egy évvel ezelőtt a lányom megházasodott. Azonnal mondom, hogy nem tetszett neki az első találkozó közül választott, valahogy nem tetszett. Nem az, hogy a faluból származik, hanem az, hogy nem egyezik a lányommal, csak nem megfelelő neki. A lányom egyetemi kitüntetéssel végzett, vörös diplomával rendelkezik, rangos társaságban dolgozik, magas fizetéssel rendelkezik.
Az iskola utáni sógornő nem tanult és nem dolgozott, még mindig nem dolgozik, azt mondja, hogy fillérekért nem fog szántani. Egész nap a kanapén fekszik és tévét néz. Egy dolgot nem értek, hogy a lányom hogyan tudta szeretni azt, amit benne talált. Az esküvő után az odnushkámban éltek.
Három apartmanom van, két egyszobás apartmanom és egy lakásom. Én magam egyszobás lakásban lakom, és háromszobás lakást bérelök. Egyedül élek és kényelmes vagyok odnushku-ban. Nem adtam ki lakást a lányomnak, ha a sógornő úgy dönt, hogy távozik, akkor nem fogja igényelni a lakást.
Normálisan élek, jó jövedelmem van. A lányom is jól keres, soha nem kért pénzt. Soha nem jártam velük, soha nem jártam velük. A lánya maga jön, de ritkán hívjuk egymást gyakrabban. Nemrégiben észrevettem, hogy a lányom gyakrabban hív. Azonnal tudtam, hogy valami nincs rendben. És nem tévedtem.
3 nappal ezelőtt, amikor a lányom velem volt, beismerte, hogy a férje gyermeket akar, de azt mondja, hogy hármat egyszobás lakásban zsúfolják. Azt akarja, hogy adjam nekik a három hálószobát, amelyet béreltem. Nagyon mérges lett, dühös voltam. Nem csak, hogy a lakásomban él, továbbra is azt akarja, hogy adjam neki a három szobámat.
Arroganciájának nincs határa. Mondtam a lányomnak, hogy gyermekeket kell szülnie, amikor a férje gondoskodhat a családról és vásárolhat egy normál otthont, és hagyja, hogy ne számítson a kis dolgomra. Azt hiszem, hamarosan elhagyja a lányomat, és hogy őszinte legyek, örülök ennek. Az idő mindent a helyére tesz.