Sok éven át a férjem édesanyja a lakásomban lakott. Most 84 éves, és szeretne egy másik városba költözni, ahol a lánya él. Ezért azt javasolja nekem, hogy adjam el a lakását, és a pénzt adjam oda a férjem húgának, hogy ő vehessen anyámnak egy lakást valahol a közelében. Hogyan járjak el ebben a helyzetben – nem tudom. Nem akarom megbántani az anyósomat idős korában, mert mindvégig elég barátságosan éltünk egymással. Az enyémet pedig nem akarom elajándékozni, mert úgy tudom, hogy ha a férjem húga vesz anyámnak egy lakást, akkor az a lakás az övé marad…

Tíz évvel ezelőtt meghalt a férjem, és egyedül maradtam két gyermekkel. És még mindig a férjem anyját örököltem – az anyósomat. Most, hogy már évek óta (és ő 84 éves), azt akarja, hogy adjam el a lakásomat, adjam oda neki a pénzt, és aztán költözzön a lányához.

Furcsa? Igen. De egyszerre csak egy lépést. A férjem nehéz ember volt, a rendőrségen dolgozott, nem volt mindig könnyű vele.

De nem keresett különösebben sokat, így a családunk anyagi jóléte mindig rajtam múlott. Normális kapcsolatom volt a szüleivel. Aktívan részt vettem az életükben, kórházba vittem őket, segítettem az élelemmel. Általában nem bántam velük rosszabbul, mint a saját szüleimmel.

Nem sokkal a férjem halála előtt vettünk egy nagy, háromszobás lakást, gyönyörűen felújítottuk. A férjem szüleit pedig beköltöztettük a kétszobásunkba, ahonnan kiköltöztünk. Eddig a város szélén lévő lakásukban laktak.

Eladtuk a szüleim régi lakását egy kis pénzért, amiért a férjem vett magának egy autót, és hozzávett még néhány sajátot. De aztán egymás után előbb az apósom, majd a férjem hunyt el. Össze kellett szednem magam, összeszednem magam, megváltoztatni a további terveket és felnevelni a gyerekeket.

Az anyósom a szomszédomban lakott. Honnan kellett volna őt kidobni? Továbbra is teljes egészében én fizettem a lakásának minden költségét, hiszen a saját pénzemből vettem a lakást, és a nevemre volt bejegyezve. Ő viszont segített nekem, amennyire csak tudott.

Vigyázott a kisebbik gyerekre, sétált vele, elhozta az óvodából. El kell mondani, hogy sokat segített nekem abban az időben. Telt-múlt az idő, a gyerekek felnőttek, a fővárosba költöztünk, mert itt a gyerekek jó oktatásban részesülhettek. Az anyósom még mindig ugyanabban a lakásban él.

Évente néhányszor meglátogatjuk, néha egy-két hónapra elvisszük hozzánk. De állandóan hiányzik neki az otthon, az ágya, és hallani sem akar semmiről. Az időseknél ez normális – hogy a lakásukban akarnak élni. Itt egy ilyen “játék” minden alkalommal. Ez a ‘vigyen el’, ez a ‘vigyen haza’.

Rajtunk kívül van még egy lánya, aki 300 kilométerre lakik tőlünk. A lánya minden évben meglátogatja őt. Idén a nagymamám 84 éves lett, egyre nehezebben tud egyedül élni, és elkezdte mondani a szomszédoknak és barátoknak, hogy adjam el a lakást, adjam oda a pénzt a lányának, és ő majd megveszi a mellette lévő lakást. Ez a megoldás egyáltalán nem elégít ki. Elvégre ez az én lakásom, és vannak gyerekeim, akiknek egy nap szükségük lesz rá.

Anyósomnak tudok pénzt adni, de csak annyit, hogy újra megvehesse a régi lakását. És az nagyon kevés… Semmit nem vesz érte a rokon.

Hogyan kell eljárni ebben a helyzetben – nem tudom. És nem akarom megbántani az anyósomat idős korában, mert egész végig elég barátságosan éltünk vele. Az enyémet pedig nem akarom elajándékozni, mert úgy tudom, hogy ha a férjem húga vesz anyámnak egy lakást, akkor az a lakás az övé marad. Eddig gondolkodom, de még nem találtam meg a megfelelő megoldást.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *