Másnap reggel nem aludtam.
Csak ültem a telefonommal.
És újra és újra visszanéztem a felvételt.
A férjem.
A titokzatos férfi.
A mondat:
„A feleségem úgysem veszi észre.”
Amikor belépett a konyhába, már vártam rá.
„Ki volt az a férfi?”
Egy pillanatig nem válaszolt.
Aztán elmosolyodott.
„Szóval megnézted.”
„Ő a főnököm.”
„Két éve jön ide.”
Megdermedtem.
„Két éve… a mi konyhánkba?”
Bólintott.
És ekkor mondta ki a legrosszabbat:
„Azt hitted, csak vacsorázunk?”
Mielőtt válaszolhattam volna…
kopogtak az ajtón.
Három lassú kopogás.
A férjem kinyitotta.
És ugyanaz a férfi állt ott.
Aki a konyhában ült.
De most nem mosolygott.
Nem vendég volt.
Hanem rendőr.
„Asszonyom,” mondta, és rám nézett.
„El kell jönnie velünk.”
„A férje ellen nyomozunk.”
A férjem arca teljesen megváltozott.
És először láttam rajta… félelmet.