A kertben teljes csend lett.
A közjegyző kezében remegett a boríték, miközben Octavio tekintete először elvesztette a magabiztosságát. A mosoly, amivel néhány perccel korábban megalázott, lassan eltűnt az arcáról.
— „Ez… ez nem lehetséges” — suttogta.
Frederick Salas egy lépést tett előre, botjára támaszkodva.
— „Minden nagyon is lehetséges, Octavio. Főleg, amit te aláírtál.”
A közjegyző lassan feltörte a viaszt.
Elisa a háttérben állt. Nem mozdult. Nem szólt. Csak figyelte azt a jelenetet, ami egyszerre tűnt valósnak és teljesen idegennek.
Octavio hátrált egy lépést.
— „Ne olvassa fel. Ez magánügy.”
A közjegyző nem reagált.
— „Ez hivatalos dokumentum” — mondta higgadtan. — „És jogilag kötelező érvényű.”
A papírlapok zizegése hangosabbnak tűnt, mint az egész kert.
Frederick Elisére nézett először.
Aztán elkezdte olvasni.
— „Ezennel rögzítjük, hogy Octavio Balmori teljes vagyonának… minden cégének, ingatlanának és befektetésének jogi tulajdonosa…”
Egy pillanatra megállt.
A vendégek felmorajlottak.
Octavio arca megfeszült.
— „Elég.”
De a közjegyző folytatta.
— „…nem Octavio Balmori.”
Csend.
Olyan csend, ami már nem csak a kertet, hanem minden gondolatot is elnyomott.
Elisa szíve hevesen vert.
A közjegyző lassan felemelte a fejét.
— „A dokumentum szerint a teljes vagyon eredeti és végleges kedvezményezettje: Elisa Navarro.”
A szó, mintha nem is valóság lenne, végigfutott a tömegen.
Elisa nem értette először.
Azt hitte, rosszul hallotta.
Aztán minden hang egyszerre robbant körülötte.
— „Ez hazugság!” — kiáltotta Octavio. — „Ez manipuláció!”
Frederick csak megrázta a fejét.
— „Te írtad alá. A saját kezed írása. A saját börtöncelládban. Tanúk előtt.”
Octavio előrelépett, az arca vörös lett a dühtől.
— „Ő semmit sem kap! Ő csak egy… egy alkalmazott volt!”
A vendégek egymásra néztek.
De már nem nevettek.
A közjegyző folytatta:
— „A dokumentum tartalmaz egy további záradékot is: amennyiben a tulajdonos Elisa Navarrót nyilvánosan megalázza, vagy lejáratja… a vagyon azonnal, visszavonhatatlanul átkerül egy alapítványba, amelyet kizárólag ő kezel.”
Octavio megtántorodott.
Elisa lassan felemelte a fejét.
A tekintete most először nem volt törékeny.
A csendben csak egy hang hallatszott — Frederick hangja:
— „És ez a pillanat most megtörtént.”
Octavio arca teljesen elfehéredett.
Elisa pedig először nyolc év után nem a múltját látta…
hanem azt, hogy soha nem is vesztett el semmit — csak most kapta vissza az igazságot.