Reszkető kézzel nyitottam ki a műanyag zsákot.
A szag újra rám tört — erősebb volt, mint valaha.
A torkom összeszorult.
És amikor belenéztem…
a világom megállt.
Nem állat volt.
Nem ételmaradék.
Hanem ruhák.
Férfi ruhák.
És valami más is.
Egy vérfoltos ing.
A szívem hevesen vert.
A kezem automatikusan hátrarántotta a zsákot.
„Ez nem lehet… Miguelé…” suttogtam.
A térdem megrogyott.
A zsák mélyén egy telefon volt.
Régi.
Kikapcsolva.
De a képernyőn még látszott egy utolsó üzenet:
„Ha ez kiderül, mindennek vége.”
A gyomrom összerándult.
És akkor hallottam.
A bejárati ajtó zárját.
A kulcs hangját.
Miguel visszajött.
Pedig még nem kellett volna.
A zsákot gyorsan betoltam az ágy alá.
A szívem majd kiugrott.
És akkor belépett a házba.
„Ana? Itthon vagy?”
A hangja nyugodt volt.
Túl nyugodt.
És akkor megértettem…
Ez nem csak szag volt.
Ez nem csak titok volt.
Ez valami sokkal rosszabb.