A birtok úgy nézett ki, mint egy magazinborító: fények a fák között, pezsgő, fehér virágok, halk zene.
Beléptek a szertartás után.
Szándékosan.
Natalia nem akarta hallani a hazugságokra épített fogadalmakat.
Amikor átléptek a virágkapun, több fej is feléjük fordult.
Diego a bárnál állt.
Mosolygott.
Aztán meglátta Nataliát.
A mosoly szélesebb lett.
Majd meglátta Juliánt.
És az arca elfehéredett.
Natalia szíve megdobbant — ez az ő pillanata volt.
De ekkor a menyasszony fordult meg.
Valeria.
És amikor meglátta Juliánt…
megdermedt.
Nem meglepetés volt az arcán.
Hanem pánik.
Julián lehajolt Natalia felé:
— Nyugodj meg… de a menyasszony az én volt menyasszonyom.
Natalia elmosolyodott.
— Tessék?
— Mosolyogj tovább — suttogta. — Azt hiszem, most léptünk be a valódi pokolba.
Ekkor Diego közeledett.
— Natalia… örülök, hogy eljöttél.
— Meghívtál — mondta nyugodtan.
Valeria ránézett Diegóra.
— Te hívtad meg?
Diego habozott.
— Csak azt akartam, hogy mindenki lássa, rendben vagyunk.
Julián ekkor elmosolyodott.
Hidegen.
— Érdekes… Valeria is ezt mondta, amikor megcsalt engem egy házas férfival.
Csend lett.
A zene is mintha megállt volna.
Natalia pedig ekkor megértette:
ez az esküvő nem fogja túlélni az első pohárköszöntőt sem.