Diesel szíve vadul vert, miközben a három kisfiú kezét szorosabban fogta. Jayden zavartan nézett fel rá:
– Ki az a néni, bácsi? – kérdezte.
Diesel elnyelte a szitkot, ami az ajkára tolult. – Csak valaki, aki beszélni akar velem – felelte nyugodtan, bár belül forrt.
Patricia Winters arca rezzenéstelen maradt, miközben az írótáblájára jegyzetelt. – Mr. Spellman, ezek a panaszok nagyon komolyak. Amennyiben bebizonyosodik, hogy megszegte a bíróság feltételeit, a gyerekeket ideiglenesen el kell helyeznünk.
– Nézze – kezdte Diesel, rekedten, de határozottan. – Öt éve mindent betartok. Egyetlen egyszer sem vittem a fiúkat klubházba, és minden szociális munkás visszaigazolta, hogy a lakás rendben van. Nem szegtem meg semmit.
Joe hidegen közbevágott: – Akkor hogyan magyarázza meg, hogy a nyomozóm fényképet készített, amin egy börtönviselt ember ott van a házában?
Diesel agya kattogott. A múlt héten… amikor influenzásan alig bírt felkelni, és Mike testvér felesége ételt hozott. A férje, Mike, szintén beugrott segíteni. Egykor volt egy piti verekedése, de évekkel ezelőtt lezárta. Mégis, a nyomozó biztosan rögzítette a jelenlétét.
– Mike veterán, két gyereke van, tisztességes munkája – mondta lassan Diesel. – Ha egy régi hiba miatt most bűnözőnek nevezik, az nem az én hibám. És nem veszélyeztette a fiúkat.
Patricia Winters összevonta a szemöldökét. – Ezeket mind dokumentálni fogjuk. De addig is, Mr. Spellman, köteles együttműködni.
– Együtt fogok – bólintott Diesel, bár a gyomra görcsbe rándult. Tudta, hogy Joe minden trükköt be fog vetni, hogy elvegye tőle a fiúkat.
Aznap este Diesel az ágy szélére ült, miközben a fiúk már aludtak. A falon Leah képe függött: mosolygott, a várandósság utolsó heteiben. Diesel a képhez fordult.
– Ígértem neked, hogy vigyázok rájuk, Leah. Nem hagyom, hogy Joe elvegye őket. Nem fogom.
A következő hetekben újabb ellenőrzések jöttek. Patricia Winters megjelent váratlanul, megvizsgálta a hűtőt, a gyerekszobát, még a fiúk házi feladatait is. Diesel minden alkalommal együttműködött, bár minden vizit alatt úgy érezte, mintha a saját életét kellene újra és újra bizonyítania.
Joe eközben egyre hangosabb lett. A helyi újságban megjelent egy cikk: „Motoros bandatag három kisfiút nevel – veszélyben az ártatlan gyermekek?” A fotón Diesel látszott, amint a műhelyében áll olajos kezekkel, a háttérben motoros barátai. A cikket Joe fizette, de a közvéleményben így is nyomot hagyott.
Az iskolában Jayden egyik tanára óvatosan félrehívta Dieselt: – Néhány szülő panaszkodott… aggódnak, hogy a fiúk otthoni környezete nem biztonságos.
Diesel szinte összetört. Minden erejét beleadta, hogy normális életet adjon a hármas ikreknek – és most úgy tűnt, a világ ellenük fordult.
De a fiúk mellette álltak. Egy este, miközben vacsorát ettek, Noah letette a kanalat és megszólalt: – Apa, mi nem akarunk máshol élni. Te vagy a mi családunk.
Diesel szeme megtelt könnyel. – Nem fogtok máshol élni. Esküszöm.
A következő tárgyaláson Diesel ügyvédje új bizonyítékot mutatott be: fényképeket és leveleket a klubtagok családjaitól. Tanúvallomásokat tanároktól, orvosoktól, szomszédoktól, akik mind megerősítették, hogy a fiúk szerető, biztonságos otthonban élnek. A bíró szeme megkeményedett, miközben Joe ismét a „motoros bűnöző” sztereotípiát hangoztatta.
– A gyerekeknek nem csak házra és pénzre van szükségük – mondta a bíró végül. – Hanem szeretetre, stabilitásra és példamutatásra.
Diesel szorosan fogta unokaöccsei kezét, miközben a döntés a levegőben lógott. Tudta, hogy bármit is mond a bíró, a harc még nem ért véget – de egyvalami biztos volt: a három kisfiúért az életét is odaadná.
