Alex szíve még mindig nem nyugodott meg. A temetés véget ért, feleségét, Elenát eltemették, és bár a templom csendje mintha minden gyászt elnyelt volna, ő még mindig nem tudta elengedni a fájdalmat. A temető kapujában egy kislány állt, akinek a szemei elképesztően világosak és éberek voltak. Mielőtt elmondta volna, mit tudott, elindult, és Alex, bár hezitált, követte.
„A feleséged él. De ez nem fogja jobbá tenni a helyzetedet,” mondta a lány, mire Alex szíve összeszorult. Nem tudta, mit várjon, de tudta, hogy követnie kell. A lány egy kőházhoz vezetett, ahol egy öreg férfi fogadta őket. A férfi elmondta neki, hogy Elena halálát megrendezték, hogy elrabolják őt, és átvezessék a látható és láthatatlan világ határvonalán.
Alex úgy érezte, mintha a valóság egyre kevésbé lenne kézzelfogható. A férfi felajánlotta neki egy üveggolyó lenyelését, ami átsegíti őt ezen a határon. Habozott, de amikor Elena képe megjelent a szemében, lenyelte a gömböt, és a világ sötétebbé és elmosódottá vált.
A kislány tovább vezetett, és hamarosan egy új, furcsa helyen találta magát, ahol az emlékek és a feledés keveredtek. A kislány elmondta neki, hogy a felesége itt van, de minél tovább marad, annál inkább elfelejti, ki volt. Azt mondta neki, hogy kövesse a legerősebb emlék hangját.
És akkor megérkezett. A kék ruhában, az üveghegyen ott állt Elena, akit elraboltak, de most ismét elérhetővé vált. Alex nem habozott, a keze a kezéhez érintette, és a levegőben érződött a forróság, az emlékek, a szeretet és a fájdalom keveréke. Az üveggolyó hatása kezdett enyhülni, és Elena emlékezett. Ő volt az, akit ő mindig is szeretett.
„Miért tetted ezt?” – kérdezte Elena, miközben a könnyek elárasztották az arcát.
„Mert szerettelek” – mondta Alex. „És nem akartam, hogy elfelejts.”
A kislány hangja halkan csengett: „Emléket választottad a csend helyett, a szeretetet a feledés helyett.”
Alex és Elena együtt tértek vissza a valóságba. A világ most új értelmet nyert számukra. A városban minden papíron változatlan maradt, de ők mindent újraélesztettek. Minden héten kenyér és gyümölcs vándorolt a temető kapujánál, és néha egy mezítlábas kislány vette el őket, emlékeztetve őket a döntésükre: a szeretet választása.