Néhány pillanat csendben telt el, miközben Richard behozta a kiskutyát a házba. Óvatosan letette a kanapé legpuhább párnájára, és gondosan nézett rá. Az anyja, Elena, azonnal hozott egy meleg takarót és egy kis tálkát vízzel és kajával. A család a kis vendég körül gyűlt össze, megfeledkezve a korábbi beszélgetésekről. A ház mintha megtelne gyengédséggel és új melegséggel.
– Szegényke… – suttogta Elena, gyengéden simogatva. – Már biztonságban vagy, kicsikém.
Richard lehajolt a kiskutyhoz, és megérintette a fejét, mintha bocsánatot akarna kérni azért, amit átélt.
— Nem tudtam közömbösen elmenni. És ez a lány… ő előre látta, hogy valami ilyesmi fog történni.
Az apa, Viktor, szintén odalépett és figyelmesen megnézte:
— Megsérült, de túléli. Holnap elvisszük az állatorvoshoz.
— Én megyek vele — jelentette ki Richard. — És természetesen én fizetem a kezelést.
Mindenki egyetértett, és kényelmes fekhelyet rendeztek be a kutyának. Vacsora után a család szétoszlott: Richard és apja a horgászatról beszélgettek, Elena és Nelli húga pedig a kutyával töltötték az időt, gondoskodva róla és szeretettel körülvéve.
A szomszéd szobában Viktor leült a fia mellé, és büszkén és nyugodtan nézett rá.
— Jól tetted — mondta. — Néha egyszerűen azt kell tennünk, ami helyes, még akkor is, ha nem kényelmes. Ez jelenti azt, hogy férfi vagy.
– Köszönöm, apa – válaszolta Richard. – Mindig igyekszem jót cselekedni… bár nem mindig tudom, mit jelent ez.
– Tudod, ez a fogadásunk… nem csak játék. Ez egy módja annak, hogy újra megérezze az élet ízét, az egyszerű dolgok örömét. És ha veszítesz, és velünk maradsz szilveszterkor, az nem büntetés. Hanem ajándék.
Richard elmosolyodott. Most már értette. Ez nem csak egy apa-fia párbaj volt – ez egy emlékeztető volt arra, hogy ki is vagyunk valójában.
Másnap, még hajnal előtt, a házban már frissen főzött kávé illata terjengett. A nap éppen csak kezdett áttörni a függönyön. Elena a konyhában sürgött-forgott, Nelli pedig álmosan lejött a lépcsőn.
– Mi van ilyen korán?
– Az új barátunkkal az állatorvoshoz megyünk – válaszolta Richard. – Akarsz velünk jönni?
– Persze! – kiáltotta.
Viktor hozott egy tányér palacsintát, és szélesen elmosolyodott:
– Mindannyian megyünk. Utána pedig halászni, ahogy terveztük!
– Én leszek a bíró! – jelentette ki Nelli lelkesen.
Az út a klinikáig csendben és koncentráltan telt: Nelli simogatta a kutyát, Richard a térdén tartotta, Viktor komolyan vezetett, Elena pedig imádkozott, hogy minden jól végződjön.
A klinikán melegen fogadták őket. Rövid vizsgálat után az állatorvos kijött és azt mondta:
— Van egy apró törött mancsa és néhány karcolás. Kezelés és pihenés után teljesen felépül.
A család megkönnyebbülten lélegzett fel. Richard elővette a pénztárcáját:
— Szeretnék fizetni.
— Nem szükséges — válaszolta mosolyogva az állatorvos. „Ez a mi ajándékunk önnek. A jó emberek is megérdemelnek valami szívből jövőt.”
Visszafelé Viktor így szólt:
„Akkor egyenesen a tóhoz! Aki kevesebb halat fog, az főz vacsorára.”
Elena nevetett:
„Én viszek takarót, szendvicseket és teát. Piknikezünk!”
A tónál javult az idő. A nap megcsillant a vízen, és a madarak éneke idilli hangulatot teremtett. Viktor elővette a régi horgászbotját, Richard pedig az új, csillogó botját.
Az első halat Viktor fogta.
„A régi módszer még mindig működik!” – kiáltotta elégedetten.
De Richard nem maradt le, és gyorsan kettőt fogott. Nevetni kezdtek és tréfálkozni, mint régen. Miután megszámolták az eredményeket, Richard egy ponttal nyert.
„Úgy tűnik, ma én főzök” – jelentette ki Viktor színpadiasan.
„Én segítek” – tette hozzá Richard.
Este otthon halászlé, házi kenyér és sült zöldségek illata terjengett. A Leo névre keresztelt kiskutya békésen aludt a kandalló mellett. A család együtt ült az asztalnál, teával a kezükben és mosollyal az arcukon.
„Ez egy különleges nap volt” – mondta Richard. „Nem csak azért, mert megmentettünk egy kis életet… hanem azért is, mert visszakaptam valami fontosabbat: a békét és az értelmet.”
„A családra” – emelte fel a csészét Elena.
„A régi és új barátokra” – tette hozzá Nelli, Leo-ra nézve.
Viktor a fiának a szemébe nézett:
– Büszke vagyok rád, Richard.
– Én is rátok, apa. Köszönöm, hogy emlékeztettetek arra, ami igazán fontos.
Abban a pillanatban tudta, hogy a lány jóslata valóra vált: megmentett egy életet és egy hűséges barátot nyert. De ami még fontosabb: újra megtalálta önmagát.
