Varga Judit sokáig nem posztolt semmi a közösségi oldalára, aztán amikor volt férje, Magyar Péter akcióba lendült, úgy döntött, mégis újra aktív lesz.
A lemondott igazságügyi miniszter ugyanis olyan rövidfilmet rakott ki, ami a párkapcsolati erőszakról szól – ezzel elültette az emberek fejében a gyanút, hogy Magyar Péter talán erőszakosan bánhatott gyermekei anyjával. A jogász azonban határozottan tagadja ezt.
Mint köztudott, Magyar kedden délelőtt közzétette azt a bizonyos hangfelvételt, amire egy ország volt kíváncsi. Ezzel kapcsolatban Varga Judit azt írta, hogy csak azért mondja a hangfelvételen, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a Schadl-Völner ügy nyomozati irataiból, mert volt férje terrorizálta, és ezt akarta hallani tőle. A lemondott miniszter azt is állítja, hogy Magyar súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenved, és még most is SMS-ekben fenyegetőzik.
A volt igazságügyi miniszter nemrég viszont lelepleződött, ugyanis nemrég kiderült, hogy sok vásárolt, vietnámi lájk van a posztjai alatt, és most az is összeszámolták, hogy a vietnámiak mellett hány török kamulájk található Varga bejegyzései alatt.
A lakmusz.hu összesen 4500 lájkot nézett át, amik között 581 török profilt találtak.
