Anyja szigorúan nevelte Tanyát. Még a középiskola felsőbb osztályaiban sem engedte, hogy késő estig kint maradjon. „Ahol későn sétálnak, ott baj is van” – ismételgette gyakran.
Tanya felháborodott volt. Barátnői szülei megengedték nekik, hogy este barátokkal találkozzanak, ő viszont otthon kellett maradjon. Azonban anyja mégis engedelmeskedett. Amikor a lány egyetemre ment, az anyja továbbra is éberen figyelte. Mi van, ha szerelmes lesz és megházasodik? Az egyik csoporttársa második évben teherbe esett és megszülte a gyereket. Szerencsére a fiú vállalta a felelősséget és feleségül vette.
– Ez meddig tart? És mi ebben a jó? – sóhajtott az anya. – A tanulmányok a legfontosabbak, és ő már nem tudja, hova tegye a gyereket, kivel hagyja. A diákoknak nem adnak szülési szabadságot. Hazajön az órákról, és vigyáznia kell a gyerekre, mosnia, vasalnia, főznie. Ráadásul még a előadásokra is fel kell készülnie. A szülők fiatalok, még messze van a nyugdíj. Az összes legjobb évük a gondokkal telik…
Anyám hevesen beszélt az anyaság nehézségeiről, szavai csengtek Tatyana fülében.
– Anya, nem fogok férjhez menni, sem gyereket szülni. Nyugodj meg – próbálta megállítani a szavak áradatát a lánya.
– Ez így van. Beleszeretsz, és észre sem veszed, hogy máris abban a helyzetben vagy. Az egyik barátnőmnek így történt. Tudom, miről beszélek.
– Várj csak, mindig azt mondtad, hogy az egyetlen barátnőd Roza. Most róla beszélsz? – kapta meg a szót Tatyana.
Az anya zavarba jött, és elkezdett valamit motyogni, hogy voltak más barátnői is, csak Rosával jártak iskolába.
– Emlékszem, egyszer azt mondtad, hogy ő maga tehet a bajáról. A gyereke is gyenge volt.
– Nem gyenge, hanem vézna. Mit nem mondtam akkor a hévemben. Összekevertél valamit, csak kitaláltad, fantáziálsz – zavartan mentegetőzött anyám.
– De igen, emlékszem. Már iskolába jártam. Néhány napig nálunk lakott, amikor Rozát kórházba vitték. Vékony kisfiú volt, a nyakát sállal kötötték be.
– Tényleg emlékszel? Igen, így volt. Egyedül nőtt fel, férj nélkül. Fájt a hasa, az orvosok úgy döntöttek, hogy vakbélgyulladás, és kórházba vitték. Akkoriban nem voltunk kapcsolatban, de felhívott, és megkért, hogy vigyázzak a fiára. Így hoztam el hozzánk. A gyerek nem felelős az anyjáért.
– Mire gondolsz? Valami rosszat tett neked? Miért szakítottatok, ha ő volt az egyetlen barátnőd? – Tatyana azonnal megragadta az alkalmat, hogy a beszélgetést Rózára terelje.
– Miért kérdezel ilyet? – zavarba jött anya.
– Csak kíváncsi vagyok. Soha nem meséltél Rózáról.
– A múltat jobb nem felkavarni. A barátnők néha veszekednek, ez nem meglepő. Ne próbáld meg összezavarni. Azért mondom ezt neked, hogy ne kövess el hibákat. A gyerek nem játék, hanem egy egész élet. A férfiak pedig nem szeretik a problémákat, elmenekülnek előle. Az apai érzéseik sokkal később ébrednek fel, és akkor is nem mindig. Az apád is ilyen volt. Valamiért elszóltam magam.
– És azt mondta, hogy nem szeretted, ezért ment el – mondta Tatyana elgondolkodva.
– Csak azért mondja, hogy igazolja magát. Várj, mikor mondta ezt neked? – csodálkozott anya.
– Találkoztam vele. Még amikor iskolába jártam. Te nem meséltél róla. Megtaláltam. Alig ismert meg.
– Miért nem mondtad?
– Anya, te mindig mindent rossznak veszel.
– És hogy van? Nős? – kérdezte anya, mintha nem érdekelné.
– Nem, a felesége elhagyta. Iszik.
– Hát… Megérdemelte. – mondta anya bosszúsan. – Ha nem szeretted volna, ne mentél volna hozzá. Talán nem annyira, amennyire kellett volna, de szeretted. Megijedt a nehézségektől, és elment. Bár, őszintén szólva, én még örültem is. Egyet is nehéz felnevelni – sóhajtott.
Anyja elbeszélése mély benyomást tett Tatyánára. A véletlen mondatokból sok mindent megtudott, amit korábban csak sejtett. Soha korábban nem beszélgettek így. De nem akart belelátni anyja lelkébe. Előbb-utóbb minden titok kiderül. És nem is az ő dolga.
Tatyana kitűnő eredménnyel végzett az egyetemen, és a város egyik legjobb kórházában kapott állást.
Egy nap anyja hazajött a boltból, és elmondta, hogy találkozott a szomszédasszonnyal. A nő korábban Tanya matematikatanára volt.
– Vér Fjodorovna unokája született. A boltban találkoztam vele. Boldog, sugárzik az örömtől. Te pedig, kislányom, még mindig nem mentél férjhez. Ideje lenne már, huszonhat éves vagy. Hamarosan nyugdíjba megyek, unokákkal szeretnék foglalkozni…
– Téged nem lehet megérteni. Először korai házassággal és gyerekekkel ijesztgetsz, aztán meg azzal vádolsz, hogy nem megyek férjhez. Kiderül, hogy unokák kellenek neked – szemrehányóan mondta Tatyana.
– Anyád vagyok, meg akartalak óvni a hibáktól. Te is ugyanolyan leszel.
– Jól van, hagyjuk ezt a témát – próbálta lezárni a beszélgetést Tanya.
– Ne haragudj, kislányom. Senki sem tetszik? A barátnőmnek van egy fia…
– Ne mondd, hogy az a gyenge és beteg? Anya, ne mutass be a barátnőid beteg fiainak – válaszolta irritáltan Tatyana.
– Egészséges. Programozó.
– Ha olyan jó, miért még mindig egyedülálló? – gúnyolódott a lánya.
– Egész nap a számítógép előtt ül, nincs ideje sétálni és ismerkedni. Egyébként is, én hívtam meg őket hozzánk – mondta hirtelen az anya, és bűnbánóan nézett a lányára.
– Mit csináltál? Megkérdezhetted volna, hogy szeretnék-e megismerni. És mikor jönnek házasságkérésre? Holnap? Remek. Épp most hívtak meg egy születésnapra a munkahelyemre, úgyhogy nélkülöm boldoguljatok – kiáltotta Tatyana.
– Tanya, csak a legjobbakat akartam. Csak beugranak, teázunk, beszélgetünk. Kérlek, ne menj el – anya megragadta a lánya kezét, mintha attól tartott volna, hogy elszalad.
– Jó, de ne akadj be. Különben elmegyek. Már nem tetszik – morogta Tanya.
Szombat reggel óta anya tésztát gyúrt a pitéhez. Ebédre megérkeztek a vendégek. Tanya felvonta a szemöldökét, amikor meglátta a magas, esetlen, szemüveges fiút, aki egyáltalán nem hasonlított arra a vézna, sálas fiúra. Össze-vissza állt, mintha szégyellné a magasságát, és folyton igazgatta a szemüvegét. Megsimogatta a haját, amitől még jobban összekócolódott.
– Milyen hasonlít az apádra – csapott a kezével anya. – Tanyuska, ő Georgij. Ő pedig a lányom, orvos a kórházban – mutatta be őket egymásnak anya, szemét Roza fiáról nem véve.
– Mi állunk itt? Menjenek be – törte meg a csendet Roza. – Rég nem jártam nálatok.
– Igen, igen, menjenek be – sürgette anya.
Azonnal leültek az asztalhoz. Georgij rávetette magát a pitékre.
– Pont olyanok, mint anyámé. Nekem nem sikerülnek ilyenek – mondta Roza.
– Ő tanított meg sütni – mosolygott elégedetten anya.
– Tanya tud főzni? – kérdezte Roza.
– Ne hívj Tanyának. Nem, nem tudok. Mennem kell, megígértem, hogy beugrok egy ismerősömhöz. A férje már két napja lázas, megkért, hogy nézzek rá – állt fel az asztaltól Tatyana.
– Akkor Georgij elvisz, ahová csak akarod – ajánlotta Roza, egy csepp sérelem nélkül.
Georgij felállt az asztaltól, befejezte az utolsó falatot a pitéből, és majdnem felborította a teáscsészét.
– Nem kell, majd én megyek – rázta a fejét Tatyana.
– Georgij, vigyél haza Tanyát. Beszélgethettek is – mondta Roza, szigorúan a fiára nézve.
Tatyana eltorzította az arcát, de nem vitatkozott.
Amikor kimentek az utcára, megállt Georgij előtt.
– Szeretnék mindent tisztázni. Nincs tovább a kapcsolatunk.
– Miért? – csodálkozott a fiú, megigazítva a szemüvegét.
– Mert nem érdekel. Bocs a nyerseségért.
– Miért? – ismételte a fiú.
„Még hülye is!” – villant át Tatjana fejében.
– Egy férfi, aki ilyen korban még az anyjával él… Csinálj valamit magaddal: vágasd le a hajad, szabadulj meg a szemüvegedtől, vegyél normális ruhákat… – sorolta kegyetlenül. – Bocs, ha megbántottalak. Mennem kell. – Megfordult és elindult.
– Várj. Nem haragszom. Magam is tisztában vagyok a hibáimmal. Szállj be a kocsiba – mondta Georgij.
Tatyana megdermedt, és a bejáratnál parkoló terepjáróra nézett.
– Ez a te kocsid? – kérdezte.
– Igen. Jól vezetek, ne aggódj.
Csendben ült be az anyósülésre. Egész úton előre nézett, érezte Georgij tekintetét magán.
– A lámpánál fordulj jobbra – mondta az első szavakat az egész út során. – Állj meg a harmadik bejáratnál. Köszönöm. – Amint az autó megállt, gyorsan kiszállt.
– Várjak rád?
Tatyana nem válaszolt, és bement az épületbe. Valójában senki sem hívta. Egyszerűen elmenekült otthonról. A barátnője örült, hogy látja, bár meglepődött a hirtelen látogatáson. Egy idő után Tatyana kinézett az ablakon. A terepjáró már nem volt ott. Estére hazatért, és anyjától egy adag szemrehányást kapott.
– Anya, te is láttad. Úgy néz ki, mint egy madárijesztő. Nem is akarok róla beszélni – mondta Tatyana, és elment a szobájába.
Egy idő után anyja benézett hozzá, és leült mellé a kanapéra.
– El akartam magyarázni neked… – kezdte.
– Ha megint Rosa fiáról van szó, akkor ne is.
– Apádnak igaza volt. Én egy teljesen másik férfit szerettem. A kurzuson tanult Viktor, egy jóképű, vidám fiú. Minden lány odavolt érte, ő pedig engem udvarolt. Fiatal koromban gyönyörű voltam, pont olyan, mint te most. Róza pedig…
Szilveszter előtt torokfájásom lett, lázzal feküdtem. Róza ezt kihasználta. Aztán megtudta, hogy terhes. Viktor feleségül vette, de a házasságuk nem működött. Ő megcsalta, és egy évvel a gyermek születése után elváltak. A fiú gyengén született, az orvosok még az életéért is aggódtak. Róza tanulmányait szüneteltette, és többé nem tért vissza az egyetemre. Munkát vállalt, hogy felnevelhesse a fiát.
Tatyana észrevette, hogy anyja hangja egyre halkabbá válik, mintha minden szót nehezen hozna ki a száján.
– Akkor nagyon összevesztünk. De aztán felhívott, amikor kórházba került. Georgij az a férfi fia, akit szerettem. Az első szerelem nem felejtődik el. Nagyon hasonlít az apjára.
– Hűha. És megbocsátottál neki?
– Nem azonnal, de megbocsátottam. Már nem volt mit osztani. Férjhez mentem az apádhoz, de ott sem működött a dolog.
– Ezért akartál összehozni Georgijjal? Hogy jóvá tedd a múltat? Anya, nekem megvan a saját életem. Nem tudom megvalósítani azt, ami neked nem sikerült.
– Bocsáss meg. Értem, hogy butaság volt…
– Pontosan, butaság. Állapodjunk meg: többé nincs találkozás, ismerkedés, sem a barátnőid fiai. Megértetted?
– Jó.
Azóta anya nem hozta többé szóba a lánya házasságát.
Néhány hónap telt el. Egy este anya bement Tatyana szobájába.
– Rose rosszul van. Azt kéri, hogy gyere ide – mondta izgatottan.
– Hívjon mentőt – válaszolta Tatyana.
– Attól fél, hogy kórházba viszik. Georgij a bejáratnál vár rád a kocsiban.
– Anya, már megint? Megígérted, hogy többé nem hozol össze minket! – felháborodott Tatyana.
– Én nem tehetek semmit. Tényleg rosszul van. Kérlek, menj oda hozzá.
– Jól van. De ha kiderül, hogy egészséges…
Tatyana kilépett a bejáratból és meglátta Georgij autóját. A férfi felé sétált. Magas, elegáns kabátban, rövid hajjal és szemüveg nélkül.
– Georgij? Nem is ismerlek – csodálkozott a lány.
A fiatal férfi kinyitotta az ajtót, körbejárta az autót és beült a volán mögé.
– A beszélgetésünk után sokat átgondoltam – kezdte, miközben kihajtott az udvarból. – Vettem egy lakást a szomszéd házban, hogy anyám közelében lehessek. Levágattam a hajam, kontaktlencsét választottam, új ruhatárat szereztem. Tudod, hálás vagyok neked a őszinteségedért. Segített, hogy magabiztosabb legyek.
– Látszik. És az anyáddal mi van? – kérdezte Tatyana.
– Szívrohama volt. Bevett néhány tablettát, de aggódom. Nem ez az első eset. A járvány idején majdnem meghalt a kórházban. Most nem akar mentőt hívni, otthon akar maradni.
Tatyana megvizsgálta Rozát, és ragaszkodott a kórházi kezeléshez.
– Nem megyek – intett Rosa. – Már jobban vagyok.
– Akkor holnap reggel Georgij elhozza önöket hozzám a kórházba. Hívjanak, amikor megérkeznek. Vigyenek magukkal mindent, amire szükségük van.
– Köszönöm, Tanya – köszönt Rosa.
Másnap, amikor Tatyana kijött a kórházból a műszak után, Georgij várt rá.
– Anyukáddal minden rendben, infúziót kapott. De a rendelési idő már lejárt…
– Eljöttem hozzád. Meg akartalak hívni vacsorázni. – Ránézett, várva a választ.
Tatyana figyelmesen nézte. Hová tűnt az a ügyetlen fiú? Előtte egy magabiztos férfi állt, elegáns ruhában.
– Nem biztos, hogy ez jó ötlet. Már mondtam…
– Hogy nem tetszem neked, emlékszem. Fél év telt el, és mindent megtettem, hogy megváltoztassam a véleményedet. Lehet, hogy anyám elmondta neked, ki vagyok. Ha ez fontos neked, megértem.
– Ami anyáink között volt, az nem ránk tartozik. Ahogy megértettem, nem volt köztük semmi komoly. Jól van, megéheztem – mosolygott.
Nem lehet előre megjósolni, mikor és kinek jön el a szerelem. Néha még az anyád boldogtalan szerelmének gyümölcse is a szerelmed tárgyává válhat. És ha ő hajlandó megváltozni érted, az sokat elárul a karakteréről.
